kapubanner for mobile

Az első nyelvvizsgát fizeti az állam a fiataloknak

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Ingyenessé teszi a kormány az első nyelvvizsga megszerzését a jövő év elejétől a 35 évesnél nem idősebbeknek - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten. Az állam utófinanszíroz, ha a nyelvvizsga írásbeli és szóbeli része egyaránt megvan.

Novák Katalin az Országos Diáktanács ülése előtti sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: ezzel is segíteni szeretnék a fiatalok munkaerő-piaci versenyképességét, mert sokan beszélnek ugyan idegen nyelvet, ám stagnál azok száma, akiknek erről igazolásuk is van.

A térítés utófinanszírozással történik majd, a sikeres vizsgát követően az Új Nemzedék Központnál lehet majd kérni a vizsgadíj kifizetését - tette hozzá.

Az államtitkár úgy vélekedett, a mai világban egy fiatalnak nélkülözhetetlen a nyelvtudás, és az is, hogy papírt, bizonyítványt is szerezzen ismereteiről.

Ezzel kapcsolatban emlékeztetett arra: a kutatások szerint ugyan az elmúlt években emelkedett azoknak a 15-29 éves fiataloknak a száma, akik azt állítják magukról, hogy beszélnek idegen nyelvet, ám a nyelvvizsgával rendelkezők aránya stagnál. Az elmúlt években végzett felmérések szerint e korosztály tagjainak csupán 31 százaléka rendelkezik nyelvvizsga-bizonyítvánnyal - tette hozzá.

A kormányzat ezért döntött az első nyelvvizsga ingyenességéről, legyen ez akár közép-, akár felsőfokú.

Ugyanakkor követelmény az írásbeli és a szóbeli vizsga együttes megléte, a térítés összege pedig megegyezik az emelt szintű érettségi megszerzéséhez szükséges nyelvvizsga díjával, vagyis 34 500 forint - mondta Novák Katalin.

  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek