Az NGM cáfolja a leépítést a NAV-nál
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA hivatalnál 16 hónapja létszámzárlat van, közölte a minisztérium. A NAV kiterjedt feladatkörrel rendelkezik, ehhez pedig szükség van megfelelő létszámra és szakképzettségre.
A Magyar Nemzet csütörtökön azt írta 2000 fős leépítés várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál 2017-ben.
A minisztérium ezzel szemben közölte, hogy létszámzárlatnak köszönhetően jelenleg már csak 19 500-an dolgoznak adóhivatalnál, míg tavaly januárban még 21 300 munkatárs dolgozott ott.
Másrészt, a magyar adó- és vámhivatal uniós összehasonlításban az egyik legtöbb feladatkörrel bíró szervezet, és ezeket a feladatokat csak megfelelő számú és szakképesítésű dolgozóval lehet ellátni - emelték ki.
Megjegyezték, több intézkedést is olyan hatékonyan hajtott végre a hivatal, hogy ezek - mint például az ekáer vagy az online pénztárgép - nemzetközi szinten is példaértékű és másolandó modellé váltak.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?