kapubanner for mobile

Az Orangeways szerint megállapodást sért a szakszervezet

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Az Orangeways Zrt. szerint sérti a közte és a szakszervezet között létrejött megállapodást a Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet szerdára bejelentett demonstrációja - közölte a társaság kedden az MTI-vel.

A Gemenc Volán Zrt. alvállalkozójaként Tamási és Dombóvár térségében helyközi közlekedést végző cég az MTI-hez eljuttatott közleményében emlékeztet arra, hogy 2011. október 13-án megállapodást írt alá.

"A szakszervezet vállalja, hogy az Orangeways Zrt.-nél a mai naptól keletkező egyéni, vagy kollektív munkaügyi vitában, a vezérigazgatónál kezdeményezett egyeztetés eredménytelensége után fordul csak munkáltatóval szemben, jogorvoslatért a hatóságokhoz" - idézik a megállapodást.

Az Orangeways Zrt. leszögezte: a cég a megállapodás minden pontját maradéktalanul teljesítette, ezzel szemben "a szakszervezet a december 13-án teljesen jogellenesen megtartott sztrájkkal, és a 2012. január 18-ra, illetve január 20-ra tervezett demonstrációval többszörösen megsérti".

A társaság kijelentette azt is, hogy "a jogellenes munkabeszüntetés" miatt elbocsátott nyolc munkavállalót nem kívánják visszavenni, és kártérítési pert indítanak velük szemben.

"Az Orangeways továbbra is az utasok érdekeit és minőségi kiszolgálását tartja szem előtt, bármikor kész a felmerülő problémákról egyeztetni és mindenki számára megfelelő megoldást találni" - olvasható a zrt. közleményében.

A Szolidaritás elnöke, Dobi István korábban az MTI-nek azt mondta: a szakszervezet a szerdára bejelentett szekszárdi, majd a péntekre tervezett budapesti demonstrációval azt szeretné elérni, hogy a Gemenc Volán Zrt. bontsa fel a 2012. december 31-ig szóló alvállalkozói szerződést az Orangeways Zrt.-vel, és állítsák helyre a december 13-ai sztrájk után elbocsátott nyolc sofőr munkaviszonyát.

A sztrájk előzménye az volt, hogy az Orangeways Zrt. decemberben nem fizette ki időben a sofőrök bérét, a munkabeszüntetés miatt Tamási térségében akadozott a tömegközlekedés. A sztrájk után az Orangeways rendezte az elmaradt béreket.

  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek