Az oroszok szerint "alanyi jogon" jár az előléptetés
Oroszországban egyre inkább divatba jön a karrier: a lakosság csaknem fele fontosnak tartja a hivatali előmenetelt - derült ki egy közelmúltban végzett közvélemény-kutatás eredményeként.
Oroszországban 68 millió ember, a lakosság 48 százaléka dolgozik, holott a munkaképes korúak létszáma eléri a 90 millió főt - olvasható a Finanszovije Izvesztyija című orosz lapban. A VCIOM állami közvélemény-kutató intézet által szeptember elején végzett felmérés során 153 településen 1600 embert faggattak a kérdezőbiztosok arról, hogy mennyire fontos számukra a karrier.
A magas pozíció a 18 és 59 év közötti korosztály 53 százalékának fontos, igaz, az évek múlásával az ambíciók egyre csökkennek. A kor emelkedésével párhuzamosan lényegesen csökken (27-ről 7 százalékra) azok számaránya, akinek a hivatali előrejutás mindennél fontosabb.
A felmérés bebizonyította, hogy a karrieristák kevéssé irigylésre méltóak: mindössze a válaszadók 13 százaléka nem idegeskedik, feltételezve, hogy cégénél biztosított számára a folyamatos előléptetés. A megkérdezettek csaknem fele úgy véli, hogy akadályokat gördítenek előrejutása elé, több mint egyharmaduk (38 százalék) pedig meggyőződéssel állítja, hogy jelenlegi munkahelyén semmi remény arra, hogy feljebb jusson a hivatali szamárlétrán. Míg a fiatalok körében a pesszimisták számaránya mindössze 26 százalékos, az 50 év fölöttiek esetében 46 százalékos.
Az orosz karrieristák "sajátossága", hogy többségükben úgy vélik, a hivatali előrejutás érdekében nem kell semmit tenniük - sem továbbképzésre, sem nyelvtanulásra nincs semmi szükség, az előléptetés alanyi jogon jár nekik. A megkérdezetteknek mindössze 13 százaléka kész tanulásra adni a fejét karrierje érdekében, 11 százalék pedig hajlandó többet dolgozni. A válaszadók 2 százaléka szerint elég munkahelyet váltani, további 2 százalék pedig a főnökséggel való jó kapcsolatban látja boldogulása zálogát.
A felmérés szerint a férfiaknak (Oroszországban is) könnyebb karriert csinálni, legalábbis így vélekedik a megkérdezetteknek csaknem a fele (47 százaléka).

- 2026.10.06Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.07Jobverse Állásbörze A JOBVERSE a hazai munkaerőpiac egyik meghatározó platformjává nőtte ki magát Légy részese annak az élménynek, ami új szintre emeli a toborzást!
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek