Befagyasztanák a szlovén közalkalmazottak béreit
A szlovén kormány befagyasztaná a közalkalmazotti béreket 2012-ig, részeként azoknak az intézkedéseknek, amelyekkel csökkenteni akarja az államháztartási hiányt - jelentette be pénteken a szlovén miniszterelnök.
A szakszervezetek álláspontját jelzi, hogy kilátásba helyezték: bérbefagyasztás esetén sztrájkok sorozatára kell felkészülnie a kormánynak.
Szlovénia komolyan megsínylette a globális gazdasági válságot, miután jelentősen függ az exporttól. Tavaly a bruttó hazai termék 7,8 százalékkal esett. Részben az adóbevételek csökkenése miatt a GDP-arányos államháztartási hiány a tavalyi 5,5 százalékról idén 6,1 százalékra nő. A kormány azzal számol, hogy a deficitet jövőre sikerül 5,2 százalékra mérsékelni.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Egyre több jel utal arra, hogy megtorpant a munkaerőpiac Nyugat-Európában, különösen az iparban. Bár a foglalkoztatottság még magas, a háttérben... Teljes cikk
A PwC amerikai vezetése egyértelművé tette: a mesterséges intelligencia használata nem választás, hanem alapelvárás a dolgozók számára. Teljes cikk
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) országaiban átlagosan 5 százalék volt a munkanélküliség januárban, megegyezett a... Teljes cikk
- Jubileumi jutalom: mikor esedékes valójában, és mi alapján számítják 9 hónapja
- Félelmetes számok: elindult a nyár és már tombol a pedagógushiány 10 hónapja
- Fel kell-e menteni a közalkalmazott hölgyet, ha Nők40-et igényel? 10 hónapja
- A szomszédunkban befagyasztották a közalkalmazotti béreket és a nyugdíjakat 1 éve
- A munkát terhelő adók csökkentéséért tüntettek, a közalkalmazottak pedig sztrájkba is kezdtek a szomszédban 2 éve
- Hatnapos vakációra mennek Romániában szerdától a közalkalmazottak 2 éve
- Jubileumi jutalom: összege, kifizetése, kinek jár? 2 éve
- Egységben az erő: így enyhíti a munkaerőhiányt és csökkenti az agyelszívást három ország 2 éve
- Szlovéniában sztrájkba lépnek a török munkások 2 éve
- Magasabb bérekért sztrájkoltak a közigazgatási hivatalok alkalmazottai a szomszédunkban 2 éve
- Ennyivel emelkedik szomszédunkban a minimálbér 2 éve

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?