Befagyasztották a szlovák politikusok fizetéseit
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatNem emelkedik a jövő évben a szlovák politikusok fizetése: a pozsonyi parlament csütörtökön elfogadta a vonatkozó törvény módosítását, miszerint a vezető politikusok havi bére január után is az idei szinten marad.
A bérbefagyasztás a parlamenti képviselőket, a köztársasági elnököt, a kormánytagokat, a számvevőszék elnökét és alelnökét, a főállamügyészt, az ombudsmant, a központi közigazgatási szervek vezetőit és más állami alkalmazottakat is érint.
A parlament ugyancsak jóváhagyta azt az ellenzéki törvénymódosító javaslatot, miszerint a jövőben csak az a parlamenti képviselő lesz jogosult kéthavi fizetésének megfelelő végkielégítésre, aki legalább öt hónapig ült a törvényhozásban. Az idei szinten maradnak a képviselők asszisztenseire fordítható kiadások, valamint a képviselői irodák költségei.
Amennyiben a parlament nem fogadta volna el a bérbefagyasztást, a politikusi fizetések a jövő évben a pénzügyi-gazdasági válság ellenére is megugrottak volna. A bérek jelenleg ugyanis az ország gazdasági eredményeinek függvényei. Konkrétan: ha a költségvetési hiány emelkedik, akkor a fizetések a következő évben csökkennek, ha pedig csökken, akkor emelkednek. Bár Szlovákia az idén komoly gazdasági gondokkal küzd, a takarékossági intézkedések következtében a költségvetési hiány várhatóan alacsonyabb lesz a tavalyinál, s ezért a bérek a jövő évben több száz euróval emelkedtek volna.
A bérbefagyasztást a kormányoldal javasolta, de az ellenzék is támogatta. A 150 tagú parlamentben a szavazáskor a javaslat 146 igen voksot kapott.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?