kapubanner for mobile

Befejeződött a hollywoodi írósztrájk

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Befejeződött a hollywoodi írósztrájk, szerdától már munkába állhatnak a forgatókönyvírók - közölte az Amerikai Írók Céhe (WGA).

A WGA keleti és nyugati parti szervezetének tagjai 92,5 százalékos arányban megszavazták a három hónapja tartó sztrájk befejezését. A november 5. óta tartó munkabeszüntetés véget ért - állapította meg közös nyilatkozatában Patric M. Verrone, a WGA West és Michael Winship, a WGA East elnöke. Az elnökök a tagoknak írott üzenetükben kijelentették: a sztrájkot megkezdeni nem volt könnyű döntés, azért határozták el, mert nem láttak más lehetőséget. Mint írták, tisztában vannak a 14 hetes sztrájk okozta gazdasági veszteségekkel, de az akciót eredményesnek könyvelik el az egész alkotó közösség jelene és jövője szempontjából.

Az írókat képviselő szakszervezet és a stúdiók szombaton kötöttek előzetes megállapodást, amely alapján lezárulhatott a sztrájk. A munkabeszüntetés oka részben az íróknak az internetes produkciók utáni részesedése körüli vita volt. Már több televíziós műsor gyártását megbénította, és veszélybe került a hollywoodi filmipar legfényesebb eseményének, az Oscar-gálának a megrendezése is, amelyre most már teljes pompájában sor kerülhet, a február 24-i esemény vészforgatókönyvét fiókba lehet dugni.

A WGA a hét végén értesítette tagjait: megállapodtak azokról a számítási képletekről, amelyek alapján az írók megfelelő részesedéshez jutnak az új médiából származó bevételekből. Az írók betekinthetnek majd a szerződésekbe és a pénzügyi adatokba, hogy ellenőrizhessék a képletek betartását. Sikerült írásba foglalni azt az elvet, hogy "amikor nekik fizetnek, nekünk is fizetnek" - számolt be a WGA az áttörésről.

Szakemberek becslése szerint a sztrájk miatt 650 millió dollár bértől estek el a hollywoodi dolgozók, a filmes és tévés ipar leállása több mint 1 milliárd dollár bevételkiesést okozott a helyi gazdaságnak. Az előző, 1988-as hollywoodi írósztrájk 22 héten át tartott.
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek