kapubanner for mobile

Békésben 68 közmunkás talált munkát

Az idei esztendő végéig Békés megye hat településén 68 személy közfoglalkoztatására nyílik lehetőség, mert a Wekerle Sándor Alapkezelő által kezelt szociális földprogram kertében több mint 19 millió forintos támogatást nyertek el az érintett önkormányzatok - közölte az MTI-vel a Békés Megyei Kormányhivatal vezetője.

A hat önkormányzat - közöttük például Vésztő, Füzesgyarmat és Dévaványa - közreműködésével a közfoglalkoztatottak nyolc órás munkaidőben való foglalkoztatására nyílik lehetőség - tájékoztatott Erdős Norbert. A pályázati támogatásból 17 millió forintot bérekre és az azokat terhelő járulékokra, a fennmaradó részt a munkába járás költségeinek térítésére, munkaruha beszerzésére és a munkások szállításának költségeire fordíthatják.

A pályázaton nyertes hat település néhány napja már elnyert több mint 10 millió forintot, szintén a Wekerle Sándor Alapkezelőtől a szociális fölprogram támogatására. Ennek keretében olyan szociálisan hátrányos helyzetű embereken segítenek, akik mezőgazdasági termelésre alkalmas környezetben élnek, de ezt egyáltalán nem, vagy nem elégséges mértékben tudják kihasználni. A támogatási összeg, egyebek mellett növénytermesztéshez, illetve állattenyésztéshez szükséges anyagok, szolgáltatások és eszközök megvásárlására, mezőgazdasági gépek üzemeltetésére, karbantartására és felújítására fordítható - tette hozzá a kormánymegbízott.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek