kapubanner for mobile

Béremelés vagy elbocsátás - mit hoz 2013?

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A legnagyobb hazai munkáltatók közül a MOL és a Magyar Telekom is bejelentette egy héten belül, hogy jelentős létszámleépítésre készül. A kormányzat az IMF tárgyalások kapcsán ugyancsak elbocsátásokat harangozott be a köszférában.

Ez csak a jéghegy csúcsa vagy további elbocsátások várhatóak, miközben másutt létszámot bővítenek? Többek között ezt is vizsgálja a FIZETÉSEMELÉS 2013 című kutatás - számolt be Dara Péter szakértő, a DEVISE Hungary ügyvezető igazgatója. A Simconsulttal együttműködésben készített országos online villámfelmérés ezúttal is a munkáltatók béremelési és juttatási terveit vizsgálja a jövő évet illetően.

A mindössze két hetes adatfelvételi időszakban az ország minden részéből érkeznek a résztvevők, a hazai és a külföldi tulajdonú kis- és nagyvállalati szegmensből, illetve a közszférából egyaránt. A válaszokból eddig heterogén kép bontakozott ki, melyről az Amcham, a Magyarországi Brit Kereskedelmi Kamara, a Menedzserek Országos Szövetsége és a Joint Venture Szövetség által is támogatott felmérés résztvevői október 17-én a térítésmentes országos tanulmányból részletesen értesülhetnek.

Az már kiderült az eddigi részeredményekből, hogy ezúttal is lesznek, akik a bércsökkentés eszközéhez kénytelenek nyúlni.

Hogy tervezenek-e béremelést és mennyit, avagy mit tesznek a juttatási rendszerükkel a hazai cégek az elvárt béremelés, a gyökeresen átalakult béren kívüli juttatási lehetőségek és a bérkompenzáció kapcsán sok helyütt alapjaiban felforgatott bérezési és ösztönzési rendszer tekintetében, az rövidesen kiderül.

Az október 5-ig tartó kutatásba még itt lehet bekapcsolódni: a FIZETÉSEMELÉS 2013
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek