Béremelést követelnek a rendvédelmi dolgozók
Húszszázalékos illetményemelést követelnek a büntetés-végrehajtási dolgozók, a katonák, a rendőrök, a tűzoltók és a vámosok - hangzott el hat érintett szakszervezet együttműködési megállapodásának aláírásakor kedden Budapesten.
A Rendészeti és Közigazgatási Dolgozók Szakszervezete (RKDSZ), a Honvédszakszervezet (HSZ), a Fővárosi Tűzoltóság Szakszervezete (FTSZ), a Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezete (HTFSZ), a Független Büntetés-végrehajtási Szakszervezetek Országos Szövetsége (FBSZOSZ), valamint a Vám- és Pénzügyi Dolgozók Szakszervezete (VPDSZ) vezetői által aláírt dokumentum egységes fellépést és akár közös demonstráció szervezését is lehetővé teszi.
A dokumentum aláírói - az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács munkavállalói oldala által elfogadott - 20 százalékos béremelés követelése mellett elfogadhatatlannak tartják a szolgálati nyugdíjrendszer eltörlését, a szakszervezeti jogok csorbítását, valamint sürgetik hivatásuk elismerését.
Az aláírás után Vincze Tibor, az RKDSZ elnöke elmondta, hogy tíz éve nem volt érdemi béremelés, így a mostani követelésük mindössze évi kétszázalékos illetménynövelést tartalmaz. Álláspontja szerint ez a rendőrségi dolgozók puszta megélhetését szolgálja.
A büntetés-végrehajtási intézményekben dolgozók egy része a minimálbérnél is kevesebbet keres, sokan lakhatási és fűtési támogatásra szorulnak - mondta az FBSZOSZ főtitkára. Kucsera Miklós szerint évente kötelező bérminimum-emelésre lenne szükség.
A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a belügyminiszter október 31-re hívta össze a Belügyi Érdekegyeztető Tanácsot. A honvédségnél tíz éve nem volt érdemi illetményemelés, megszűnt a 13. havi bér, az állomány kétharmada a létminimum alatt él - erről a HSZ alelnöke beszélt. Bazsik István szerint az elmúlt évtized 50 százalékos reálbércsökkenésével szemben mindössze 20 százalékos illetményemelést követelnek.
A HTFSZ elnöke a jelenlegi és a korábbi kormányok által is beígért, de meg nem valósított életpályamodell kidolgozását és bevezetését sürgette. Salamon Lajos bírálta az uniós normáktól eltérő kötelező 48 órás munkahetet, és a tűzoltóságtól való nagyarányú elvándorlásra is felhívta a figyelmet.
Kiss József, az FTSZ elnöke szerint a követelt 20 százalékos béremelés csak a dolgozók túlélésére elég, miközben az állomány tagjaival szembeni elvárások folyamatosan nőnek.
A VPDSZ elnöke is azt hangsúlyozta, hogy a folyamatosan növekvő feladatok mellett a vámosok lassan ellehetetlenülnek. Holecz Gábor emlékeztetett rá, hogy a nemzetgazdasági miniszter még egyszer sem fogadta őket, ahogyan a Közpénzügyi Érdekegyeztető Tanácsot sem hívta eddig össze.
A dokumentum aláírói várják további fegyveres és rendvédelmi szakszervezetek és konföderációk csatlakozását is a megállapodáshoz.

- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
További cikkek
Felmérés: ezért hagyják el sokan a magyar egészségügyet
A magyar egészségügyben nemcsak az alacsony bérek, hanem a rossz munkahelyi légkör is egyre több dolgozót taszít el a pályától. Egy friss... Teljes cikk
Ezekkel a diplomákkal lehet a legkevesebbet keresni, mégis több százan választják őket
Bár egyes egyetemi szakokkal kifejezetten alacsony fizetés vár a pályakezdőkre, ezek továbbra is népszerűek a felvételizők körében. Teljes cikk
Sok rendőr kénytelen másodállást vállalni, hogy megéljen
A szakszervezet szerint a szervezet „vízfejűvé” vált. Teljes cikk
Kapcsolódó hírek
- Nincs több pénz nyaralásra – mégsem maradnak otthon a magyarok 1 hete
- 840 ezer forint az átlagbér – de van egy csavar a számok mögött 1 hete
- Bérsáv: Mit jelent és miért lesz kötelező 2026-tól? 2 hete
- PDSZ: a kormány azonnal kezdjen tárgyalásokat a pedagógusok bérrendezéséről 2 hete
- Ennyit keresnek a budapesti busz- és villamosvezetők 2 hete
- Mechanical Engineer 2 hete
- Mosodai dolgozó 2 hete
- Ekkora hitelt vehetnek fel a legjobban kereső dolgozók 2 hete
- Megéri még diplomát szerezni? Kiderült, miért nem fizetik meg a tanulást 3 hete
- Időzített bomba a techiparban: sztrájk jöhet a Samsungnál 3 hete
- Kiderült: ennyit visznek haza az Audi dolgozói Győrben 3 hete

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?