Betegséget okoz a főnöki dicséret hiánya
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatHétévente megkétszereződik a munkahelyi stressztől erősen szenvedők száma Magyarországon állítják a Semmelweis Egyetem kutatói napokban megjelent tanulmánykötetükben. A vallásos emberek viszont jóval ritkábban betegednek meg, mint mások.
A Népszabadság beszámolója szerint egyre általánosabb a rossz munkahelyi légkör Magyarországon, s ma már minden második munkavállalót komoly és gyakran szükségtelen stresszhatások érnek. A magatartáskutatók 1988-ban kezdték vizsgálni a teljes magyar népesség szociológiai, pszichológiai és egészségügyi jellemzőit, egyebek mellett a munkavállalók életminőségét. Kopp Mária magatartáskutató elmondta, hogy a mérést hétévenként megismételték, és úgy látták, periódusonként megkétszereződik a stresszes körülmények között dolgozók aránya. Az ilyen légkörben élők gyakrabban betegszenek meg, s látszólag minden ok nélkül romlik a teljesítményük, később pedig a munkahelyi konfliktusokat szív- és érrendszeri betegségekre váltják". Feszültségmenedzselő technikaként gyakori a dohányzás és a mértéktelen evés és persze a magas vérnyomás.
A kutatók szerint a nők sokkal érzékenyebbek, és gyakrabban is betegszenek meg a munkahelyi stressz miatt. Miközben sokan azt hiszik, hogy megfélemlítéssel az embereket kordában lehet tartani, a valóságban ez csak kárt okoz. Az adatok szerint a főnöki dicséret, a jutalmazás hiánya nagyobb arányban növeli a szív- és érrendszeri halálozás kockázatát, mint az elbocsátástól való félelem.
A tanulmánykötetből az is kiderül, hogy a testi-lelki egészségért vívott küzdelemben a vallás, a hit az egyik legerősebb védőfaktor. A vallásukat gyakorlók kevesebbet dohányoznak, toleránsabbak és könnyebben birkóznak meg a nehezebb élethelyzetekkel, mint nem hívő társaik. Az országos átlaghoz képest a vallásosak 42 százalékkal kevesebb időt töltenek táppénzen. Az ima a leghatékonyabb, a nehéz helyzetek újraértékelését és a konfliktus megoldását segítő faktor. A kutatók szerint a vallásosság legszorosabban az életkorral függ össze. A magasabb jövedelműek között kevesebb a vallásos ember, mint a szegényebbek között. Sőt a rosszabb anyagi helyzet már önmagában véve is együtt jár a vallásossággal. A nem hívők aránya a 35 évnél fiatalabbak között 10 százalékkal magasabb, mint a 65 év felettiek körében.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?