Bevándorlás: súlyos biztonsági kockázatot jelentenek a hamis útlevelek
217 ezer útlevél, anyakönyvi kivonat 1 százaléka, azaz 2271 személyi azonosító okmány bizonyult hamisnak az első félévben Németországban, írja az Index a Welt am Sonntag.
A közokirat-hamisítást ugyan a német törvények öt évig terjedő szabadságvesztéssel sújtják, de a bevándorlási hivatal ezekben az ügyekben eddig nem tett feljelentést.
A német belügyminisztérium ezért most olyan ajánlást adott ki, ami szerint ilyen esetekben a hatóságoknak értesíteniük kell a rendőrséget. A hamis papírok a menekültügyi eljárás megszakításához is vezetnek.
A bevándorlási hivatal ettől függetlenül nem minden esetben szünteti meg automatikusan az eljárást.
A hamisított útlevelek magas száma azonban súlyos biztonsági kockázatot jelent.
Index
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A PwC amerikai vezetése egyértelművé tette: a mesterséges intelligencia használata nem választás, hanem alapelvárás a dolgozók számára. Teljes cikk
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) országaiban átlagosan 5 százalék volt a munkanélküliség januárban, megegyezett a... Teljes cikk
A 25 év alatti horvátországi dolgozók fele havi ezer eurónál kevesebb (nagyjából 388 ezer forint) nettó fizetést visz haza, vagy ennél is kevesebbet... Teljes cikk
- Megtorpant a munkaerő-migráció: ötödével kevesebb bevándorló érkezett a gazdag országokba 6 hónapja
- Brutális szigorítás Nagy-Britanniában: nyelvvizsga nélkül nincs munkavállalás 6 hónapja
- Álommeló helyett rémálom: soha nem volt ekkora biznisz az álláskeresők átverése 7 hónapja
- Több ezer munkavállalóját rúgja ki Európa legnagyobb légitársasága 7 hónapja
- Egy ország, két világ – elképesztő különbségek a német bérekben 8 hónapja
- Álláspara Németországban: munkahelyek tízezrei veszélyben 8 hónapja
- Elég volt a beteg dolgozókból – vizitdíjat követelnek a munkaadók 8 hónapja
- Kik szívják el az agyakat 2025-ben? 10 hónapja
- Trump: a keményen dolgozó migráns munkással kivételt kell tenni 10 hónapja
- Kinek jár özvegyi nyugdíj külföldön? Így változnak a szabályok országonként 10 hónapja
- Ki fogja elvégezni a "piszkos munkát", ha szigorítják a bevándorlást? 10 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?