Börtönőröket képeznek Balassagyarmaton
Börtönőröket is képeznek szeptembertől a Balassagyarmat egyik középiskolájában, hogy biztosítsák a szakemberek utánpótlását a létszámgondokkal küzdő Balassagyarmati Fegyház és Börtönben - adta hírül az intézet parancsnoka hétfőn.
Erről írtak alá együttműködési megállapodást a Mikszáth Kálmán Gimnázium, Szakközépiskola és Szakiskolával, valamint az intézményt fenntartó önkormányzattal - mondta el Budai István ezredes. Hozzátette: a rendőrséggel kötött korábbi megállapodás értelmében a középiskolában már gyakorlat a rendészeti oktatás, ez egészül ki a büntetés-végrehajtási jogszabályokkal, ismeretekkel, amit két évig tanulnak az ilyen képzést választó hallgatók. A parancsnok közölte: a balassagyarmati börtönben jelenleg 140 százalékos a telítettség. A 100 százalékos létszámot figyelembe véve 89 börtönőrt alkalmazhatnának, most tízzel ennél is kevesebben vannak.
Budai István úgy tájékoztatott, hogy a katonai szolgálat kötelező előfeltétel volt a büntetés-végrehajtásnál. Amióta ezt eltörölték, a fiatalok közvetlenül érettségi után dolgozhatnak ott, ám jellemző, hogy nem úgy képzelik el a börtöni munkát, mint amilyen valójában, így sokan még az egyéves próbaidő letelte előtt elhagyják a pályát.
A szeptembertől induló képzéssel ezt szeretnék elkerülni, ugyanakkor a munkába állást követően az eddigi négy hetes alapképzés országosan 14 hetesre bővül, és háromhetes gyakorlati képzéssel egészül ki - tette hozzá Budai István, aki arra is kitért, hogy a büntetés-végrehajtási munkára jelentkezőknél a rendőrségihez hasonló az alkalmassági vizsgálat, így része a pszichológiai vizsgálat is. A Mikszáth Kálmán középiskolából évente 10-15 gyerek biztosan el tud helyezkedni a balassagyarmati, a váci, a márianosztrai és egri büntetés-végrehajtási intézetben.
MTI/MagyarNemzet

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?