Bővülhetnek a lakáshozjutás lehetőségei
Bővülhet a rendelkezésre álló keretösszeg és a hozzáférés kiterjesztését is vizsgálja az otthonteremtési, vissza nem térítendő támogatások terén a kormány, a Napi Gazdaság információi szerint.
Vidéken érdeklődnek legtöbben a július elsején indult új "szocpol" lehetőség iránt. Két hét alatt több mint 50 ezren érdeklődtek az illetékes helyeken. az új támogatási forma e hónap első napjától érhető el, és segítségével használt ingatlanok vásárlásához is igényelhető állami támogatás.
A gyerekek számától és a lakás méretétől függően akár 3 millió forint támogatást is igénybe lehet venni. A vissza nem térítendő támogatás továbbra is használható új lakás vásárlásához és meglévő ingatlan bővítésére is. A lehetőséget meglévő vagy előre vállalt gyermekek után lehet igénybe venni.
Egy egygyermekes család minimum 500, maximum 780 ezer forintot kaphat. Két gyerek esetén a támogatás 800 ezer és 1,7 millió forint közötti, míg három gyereknél már 1,2–2,6 millió forint lehet. A négygyerekesek minimum 1,6, legfeljebb pedig 3,25 milló forintra számíthatnak.
Napi Gazdaság

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek