Bővült a kecskeméti Mercedes gyár
Átadták a szerszámkészítő központot a kecskeméti Mercedes-Benz gyárban.
A kecskeméti Mercedes-Benz gyárban megkezdte működését a több mint ötmillió eurós beruházással létesített szerszámkészítő központ - jelentette be a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. ügyvezető igazgatója csütörtökön, a gyárban tartott ünnepélyes sajtótájékoztatón.
Frank Klein hangsúlyozta: ezután nemcsak a karosszériaelemeket gyártják Kecskeméten, hanem képesek lesznek a szerszámokat javítani, adott esetben elkészíteni is.
A gyár igazgatója mérföldkőnek nevezte, hogy eddig a napig több mint 140 ezer Mercedes-Benz B osztályú autót, valamint CLA modellt gyártottak Kecskeméten.
"Az új technológiai kompetenciákra Kecskeméten fordított ötmillió euró is azt támasztja alá, hogy hosszú távra köteleztük el magunkat Magyarországon" - fogalmazott.
A Daimler AG vezetése az első, Németországon kívüli présüzem Kecskemétre telepítéséről 2009 decemberében döntött. A csarnokot 2010-ben megépítették, majd 2011-ben beállították a gépeket.
Frank Klein tájékoztatása szerint a kecskeméti gyár présüzemében eddig 10 milliónál több karosszériaelemet készítettek, amelyek egy részét Magyarországon kívül gyártott autókhoz szállították. A kecskeméti présüzem a sindelfingeni, brémai és kuppenheimi présüzemekkel közös hálózatban dolgozik, ezen kívül gyárt karosszériaelemeket a rastatti gyárnak is, valamint a finnországi Valmet Automotive üzemnek is az A-osztályú gépkocsikhoz.
Jürg Heinze, a présüzem igazgatója bejelentette, hogy a gyárban szerszámkészítő szakmunkások képzése is indul.
Zombor Gábor, Kecskemét polgármestere gratulált a Daimler AG járműértékesítési eredményéhez, mert 11 hónap alatt értékesítették az egész évre tervezett mennyiséget.
A 800 millió eurós beruházással tervezett kecskeméti gyárat kevesebb mint 4 évvel a 2008 nyarán történt helyszínválasztást követően, 2012 márciusában adták át, és azóta az egyik legmodernebb, környezetbarát technológia segítségével gyártja a B-osztályt, valamint 2013 januárja óta második modellként az új, négyajtós kompakt CLA kupét.
Az időközben több mint 3000-re bővült helyi munkatársi létszámmal a gyár a régió legvonzóbb munkáltatója lett.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?