kapubanner for mobile

Chatbot segíti a folyamatos kommunikációt a kékgalléros dolgozókkal

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

"Sali Kapitány" minden dolgozót elér az üzemben, így folyamatos a kapcsolattartás a cégvezetés és az üzemben dolgozó fizikai munkások között. Az Eisbergnél közel egy éve bevezetett chatbot most jelesre vizsgázott, hiszen amíg sok kékgallérost foglalkoztató cég azzal küzd, hogyan értesítse az email címmel nem rendelkező kollégákat a vészhelyzet esetén, itt működik a rutinos válságkezelő hozzáállás.

Szájmaszk, kézfertőtlenítő, karantén, vészhelyzet és home office, csak néhány fogalom, mellyel a koronavírus kapcsán a médiában találkozunk. A félelemkeltés helyett Gazsi Zoltán, az Eisberg Hungary Kft. ügyvezető igazgatója szerint most az az igazán fontos, hogy a hidegvérünket megőrizzük és azonnal, minél megnyugtatóbban, folyamatosan kommunikáljunk a dolgozók felé.

A termelővállalat minden olyan intézkedést bevezetett, ami a munkavállalóikat, vevőiket, fogyasztóikat, partnereiket és beszállítóikat védi. Napi szinten tájékozódnak a hivatalos szervek útmutatásaival kapcsolatosan, részt vesznek a vállalatcsoport központi válságstábjában, illetve hetente háromszor a vezetőségi megbeszélésen, ahol a többi ország igazgatójával egyeztetnek az aktuális helyzetről.

A folyamatosan változó helyzetre rövid idő alatt alternatív megoldásokkal reagálnak. A kommunikációban például jelesre vizsgázott a már több, mint fél éve működő “Sali Kapitány” chat botuk, amivel Viberen keresztül tudják informálni az okostelefonnal rendelkező kollégákat. Akinek nincsen mobilja, annak a faliújságon, e-mailben üzennek, illetve okostelefonnal rendelkező “mentort” jelölnek ki számukra, hogy minden információ időben célba érjen.

A kollégák a túlélésre és az újratervezésre vannak trenírozva. A módszer a bűvös kocka játék elvén működik. Az ügyvezető minden reggel megkeveri a színeket, a kollégák napközben szépen a helyére tesznek mindent, majd Zoltán újra kever. Gyors reagálás és kreatív problémamegoldás nélkül ez a feladat megoldhatatlan lenne.

Köztudott, hogy a mi üzletágunk nagyon erősen függ az időjárástól, hiszen főként szabadföldön termelt salátákkal dolgozunk. Az összes salátaféle érzékeny, magas víztartalma miatt rövid ideig tárolható. A globális felmelegedés részeként kialakuló időjárási szélsőségek kezelése nagyon komplex működésmódot feltételez. A természeti katasztrófák egyik pillanatról a másikra csapnak le, gondoljunk a jégesőre, vagy felhőszakadásra, pár nap alatt kialakuló fagyokra vagy nyári hőségre. Nekünk abban a pillanatban újra kell terveznünk: hogyan és honnan pótoljuk a kieső alapanyagot, megbízható, auditált forrásból. A koronavírus az időjáráshoz képest is komplexebb kihívások elé állított, hiszen a teljes ellátási láncot érinti, vevőinket, beszállítóinkat, logisztikánkat, és nem utolsó sorban dolgozóinkat” - vázolta fel az Eisberg Hungary Kft. ügyvezető igazgatója, Gazsi Zoltán.

Az Eisberg Hungary-nél természetesen betartják az előírásokat, a szigorú higiénés szabályokat, mint például szájmaszk, kézfertőtlenítő használata; gyárlátogatási tilalom; testhőmérséklet mérése minden gyártelepre lépő dolgozónál és külsős partnernél; üzleti utak, nagy létszámú események, bolti és rendezvény kóstoltatások törlése. A vészhelyzeti gyártási terv startra készen, a nyersanyagbeszállítókkal és logisztikai partnerekkel napi kapcsolatot tartanak.

Minden cégen hatalmas a nyomás, hogy megoldja az egyre komplexebbé váló helyzetet. Mi hűek vagyunk az Eisberg névhez, ami arra kötelez bennünket, hogy meg tudjunk élni a jég hátán is. Most igazán megmutatkoznak meg az előnyei az elmúlt évek során kialakult rutinnak: kreatívan, felelősen újratervezünk nap mint nap. Nem tankhajónk van, nem 15 km a féktávolság. Mi kenuban utazunk, egyszerre lapátolunk.” - árulta el Gazsi Zoltán.
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek