Családok, házasok adókedvezményei 2015-ben
Ilyen adókedvezmények illetik meg a házasulandókat és a gyerekeseket 2015-ben.
A most alakuló családok számára jelent majd segítséget az első házasok kedvezménye. Ezt az új kedvezményt azok a párok tudják majd igénybe venni, akik jövőre – vagy azt követően – kötnek házasságot. A kedvezmény miatt a házaspár együttes adóterhe 24 hónap időtartamra havi 5000 forinttal fog csökkeni. Az első házasok kedvezménye bevezetésével a kormány nem titkolt szándéka az volt, hogy a házasságkötések száma – és így közvetetten a gyermekvállalási kedv – tovább növekedjen.
Ugyanezt a célt szolgálja a kétgyermekesek családi kedvezményének fokozatos emelése. Az elfogadott rendelkezés szerint a két eltartottat nevelő szülők által érvényesíthető kedvezmény mértéke – költségvetési okokból – csak 2016-tól kezd el emelkedni, és 2019-ben éri el a jelenlegi, havi 20 ezer forintos összeg dupláját. Az egy-, illetve a három- és többgyermekes családok kedvezménye változatlan marad.
Szintén a családok helyzetét javítja az az intézkedés, mely alapján a munkáltató a kisgyermekes szülők után érvényesíthető szociális hozzájárulási adókedvezményt akkor is teljes összegben veheti igénybe, ha a munkavállaló nem főállású, hanem részmunkaidőben foglalkoztatott. E rendelkezés a munkáltatókat kifejezetten érdekeltté teszi abban, hogy kisgyermekes szülőket részmunkaidőben foglalkoztassanak, így remélhetőleg a módosítás következtében nőni fog a részmunkaidőben dolgozó kismamák száma.
PwC

- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.20Vida Ági a Kapcsolódás Napján Milyen mintákat hozunk gyerekkorunkból, és hogyan jelennek meg a felnőtt kapcsolatainkban? Vida Ági „Hogyan hatnak a gyermekkori kötődési mintáink a felnőttkori kapcsolatainkra?” című előadásával vár a Kapcsolódás Napja 2026. november 20-án, Budapesten, a SUGÁR Moziban.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon