Csalódott roma diplomások
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatSok sebből vérzik az a kormányzati program, amely kétszáz roma diplomásnak ígért állást a közigazgatásban. Kállai Ernő kisebbségi ombudsman szerint a szándék helyes, a megvalósítás silány - írja Népszabadság.
Számos panasz érkezett a Kállai Ernő kisebbségi ombudsmanhoz a Romák foglalkoztatása a közigazgatásban címmel meghirdetett program kapcsán. Többen kifogásolták, hogy a jelentkezők származását "bemondás alapján" elfogadták. Más beadványok szerint nem volt megfelelő a felkészítés és a munkáltatók gyakran csak meghirdették az állást, nem is akartak felvenni romákat. Egyébként a kétszáz helyett csupán nem egészen ötven diplomással kötöttek foglalkoztatási megállapodást.
A panaszok jogosak - derült ki a kisebbségi ombudsman vizsgálatából. Az Európai Unió támogatásával indított program egymilliárd forintot szánt kétszáz felsőfokú végzettséggel rendelkező roma támogatására. Kállai viszont úgy véli, enynyi pénzből 250-300 diplomás foglalkoztatása lett volna a reális célkitűzés.
Népszabadság
A panaszok jogosak - derült ki a kisebbségi ombudsman vizsgálatából. Az Európai Unió támogatásával indított program egymilliárd forintot szánt kétszáz felsőfokú végzettséggel rendelkező roma támogatására. Kállai viszont úgy véli, enynyi pénzből 250-300 diplomás foglalkoztatása lett volna a reális célkitűzés.
Népszabadság
- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?