Csőd fenyegeti a húsipari cégeket
A húsiparban a kisebb és importalapanyagokat nagyobb arányban feldolgozó vállalkozásokat rázza meg jobban a válság - írta a Napi Gazdaság.
A Napi Gazdaság szerint úgy tűnik, hogy a hazai húsipari cégek közül a saját alapanyag-termeléssel, jelentős belföldi értékesítési lehetőségekkel és biztos exportpiacokkal rendelkezők - lényegében amelyek a régóta hangoztatott vertikális integrációt valósítják meg - maradnak talpon, míg a kisebb és importalapanyagokat nagyobb arányban feldolgozó vállalkozásokat jobban megrázza a válság.
A Pick Szeged Zrt. viszont jó helyzetben van. Kovács László, a Pick Szeged Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy nincs problémájuk a forgóeszköz biztosításával, épp ezért az év elején bevezetett négynapos munkahétről visszatértek a normál munkamenethez.
Ugyancsak könnyebb helyzetben van a Pápai Hús 1913 Kft. az exportértékesítésnek, valamint a saját belföldi márkabolthálózatnak köszönhetően. Persze a cég megmentéséhez kapott MFB-hitel is hozzájárul a stabil működéshez. Kiss Zoltánné, a cég gazdasági igazgatója szerint erre az évre 20 milliárd forintos árbevételt terveznek, ebből ötmilliárd lenne a külpiaci értékesítés. Belföldön a márkabolthálózatuk bővítésével, külföldön pedig egyebek között az orosz piacra való szállítással erősítenének, áll a Napi Gazdaságban.
A lap idézte Fazekas Józsefet, a Kelet-magyarországi Húsosok Kereskedelmi Kft. vezetőjét, aki szerint a 120 kisebb húsüzemből, ha, az állam nem segít, akár száz is tönkremehet.
Mivel ágazati szinten a kisebb vállalkozások jelentős, 10-15 százalékos keresletcsökkenést voltak kénytelenek elszenvedni év eleje óta, miközben mind az alapanyagok, mind az egyéb költségek magasak voltak, amit az átadási árakban egyáltalán nem tudtak érvényesíteni.
Fazekas szerint ahhoz, hogy az ágazat kilábalhasson a gödörből, a banki finanszírozás rendezése mellett szükség lenne az alapanyagárak, a sertésállomány és a forint stabilizálására, továbbá a kereskedelmi átadási árak legkevesebb 15-20 százalékos emelésére.
Napi Gazdaság

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?