Csökkent a kiskereskedelmi forgalom
A kiskereskedelmi forgalom volumene 2013. februárjában 2,3 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest a három héttel ezelőtt szűkebb adatbázis alapján közölt 1,4 százalékkal szemben.
A munkanaphatástól megtisztított volumenindex kisebb, 1,1 százalékos forgalomcsökkenést jelez - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) honlapján közölt adatokból.
Januárhoz képest 0,2 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom volumene elsősorban a használtcikkek 6,1 százalékos valamint a csomagküldő - beleértve az interneteseket - szolgálatok forgalmának 5,0 százalékos havi emelkedése miatt, miközben élelmiszerekből 0,2 százalékkal kevesebb fogyott.
A naptárhatástól megtisztított éves adatok szerint az élelmiszer- és élelmiszerjellegű vegyes cikkeket forgalmazó boltok forgalma 2,6 százalékkal csökkent a januári 2,8 százalék után, míg a nem élelmiszer üzletek forgalma 0,4 százalékkal emelkedett az előző havi 3,0 százalékos zsugorodást követően.
A KSH STADAT tábláiból kiolvasható adatok szerint az élelmiszerkereslet mellett a bútorok és műszaki cikkek vásárlásának 5,6 százalékos, a vegyes iparcikkek forgalmának 4,5 százalékos és az üzemanyag fogyasztás 3,8 százalékos visszaesése okozta a csökkenést. Nőtt viszont az illatszerek (5,4 százalékkal), a használtcikkek (4,7 százalékkal), a ruházati termékek (1,1 százalékkal) és gyógyszerek és gyógyászati termékek (0,2 százalékkal) kereslete.
A kiskereskedelmi forgalom kiigazítatlan volumenindexei az élelmiszereladások szintén 2,6 százalékos csökkenése mellett, az iparcikkek forgalmának 1,0 százalékos csökkenését jelzi tavaly februárhoz képest. A kiigazítatlan adatok szerint a bútorok és műszaki cikkek forgalma 6,0 százalékkal csökkent, ami a múlt év közepe óta a legmérsékeltebb visszaesésnek számít. A csomagküldő forgalom 38,4, a használtcikk-eladás 5,4 százalékkal nőtt tavaly februárhoz képest.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?