Csökkent a munkanélküliség Magyarországon

Magyarországon csökkent a leginkább, 0,4 százalékkal a munkanélküliek aránya az OECD-országok közül a 2011 szeptemberi adatok szerint.

Nem változott a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) országok munkanélküliségi aránya, szeptemberben is 8,2 százalék volt, csakúgy, mint az azt megelőző hónapban.

Spanyolországban nőtt a leginkább, a munkanélküliség, 0,4 százalékkal 22,6 százalékra, valamint Olaszországban 0,3 százalékkal, ahol így 8,3 százalékos már a munkanélküliség aránya. Az euróövezeti munkanélküliségi ráta szintén emelkedett, 10,2 százalékra, míg a vizsgált országok között a legnagyobb javulást Magyarország mutatta: az OECD adatai szerint 0,4 százalékkal csökkent a munkanélküliség az augusztusi adatokhoz képest és már csak 9,9 százalék.

Az Egyesült Államok 9 százalékra csökkent a munkanélküliek aránya.

Hírszerző
  • 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Kutatás: ezek a leggazdagabb és a legszegényebb európai országok

A leggazdagabb és a legszegényebb országok közötti különbség Európán belül több mint hússzoros, az EU-n belül pedig több mint tízszeres. Teljes cikk

Akár napi 40 perccel is gyorsabban tudunk így dolgozni

Egy friss tanulmány szerint három dologra van szükség, hogy növeljük mentális élességünket. Teljes cikk

Mit jelent a vállalatok számára a NAV új ellenőrzési terve?

A NAV közzétette a 2026. évre vonatkozó ellenőrzési tervét, amely világosan jelzi, hogy a hatóság a következő hónapokban is adatvezérelt,... Teljes cikk