kapubanner for mobile

Csökkentik az állami vezetők bérét

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Horvátországban éves szinten mintegy 100 millió kunát takaríthat meg a kormány a "vezetői bérek összehangolásával" az állami ügynökségekben és intézményekben - közölte a Jutarnji list című napilap hétfőn.

Az utóbbi két hónapban a kormány több olyan döntést is hozott, amelyekkel egységes szorzók alapján kívánja meghatározni az állami intézmények, ügynökségek dolgozóinak, főleg vezetőinek a fizetését. Ennek eredményeként eddig mintegy harminc állami intézmény vezetőjének kétezertől ötezer kunáig terjedő mértékben csökkentették a fizetését.

Így például a vasútbiztonsági igazgatóság vezetőjének havi fizetése nettó 15 ezer helyett 10 500 kuna (393 ezer forint) lesz, a tengeri kompjáratokat felügyelő ügynökség vezetőjének szintén 10 ezer kuna jár az eddigi mintegy 16 ezer helyett, de kevesebbet kapnak a többi állami ügynökségek és intézmények vezetői, valamint helyetteseik is.

A közigazgatási minisztérium összesen 173 intézményben végzett revíziót. Miután minden intézményben összehangolják a béreket, az így keletkezett megtakarítás éves szinten elérheti a 100 millió kunát (3,74 milliárd forint).

Várhatóan csökkennek az alacsonyabb beosztású dolgozók havi juttatásai is ezekben az intézményekben, mivel sok esetben azok is magasabbak, mint az ugyanolyan beosztásban dolgozó minisztériumi alkalmazottaké - írja a Jutarnji list.

  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek