kapubanner for mobile

Csoportos létszámleépítés a Surjány-Hús Kft.-nél

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Csoportos létszámleépítést jelentettek be a törökszentmiklósi Surjány-Hús Kft.-nél, a döntés több mint 200 dolgozót érint - közölte a cég korábbi ügyvezetője, jelenlegi tanácsadója.

Tóth Tibor elmondta : a munkaviszony megszüntetésére a csoportos létszámleépítés bejelentésétől számított 30 napot követően kerülhet csak sor, ennyi idő áll rendelkezésre, hogy az egyeztetések során sikerüljön megmenteni a céget. Megjegyezte, hogy tárgyalnak az egyes részlegek bérbeadásáról is.

Bár a cég számláját a bank továbbra is zárolja, a dolgozók a június 10-én esedékes fizetésüket úgy tűnik időben megkapják majd. Hozzátette: az áramot sikerült "megmenteni", viszont a közműszámla-tartozás miatt a szolgáltató kikapcsolta a gázt a vállalatnál. Ennek ellenére rendeléseket még a készlet erejéig vesznek fel és teljesítik is azokat, bár új nyersanyagot már nem vásárol a cég - jegyezte meg.

A cégnél a felszámolói és csődbiztosi feladatokat Buga Tamás, a Kelet-Holding Gazdasági Tanácsadó Zrt. munkatársa látja el, ő a cég új ügyvezetője - közölte Tóth Tibor.

Korábban az ügyvezető a társaság csődjét a Figyelőnek azzal magyarázta, hogy a Surjány-Hús nem tudja felvenni a versenyt a feketegazdaságban tevékenykedő cégekkel, az adót nem fizető piaci szereplőkkel, kiszolgáltatott a multiknak és nem tud versenyezni a szlovák, cseh, lengyel "csodaárú" termékekkel. Vagyis törvényszerűen el kell buknia - fogalmazott.

A Surjány-Hús Kft. 1992 óta foglalkozik sertésvágással, húsfeldolgozással, húskészítmények gyártásával, húsáru kis- és nagykereskedelmével. Jász-Nagykun-Szolnok megye legjelentősebb húsipari cége, a térség egyik meghatározó munkáltatója - olvasható a cég honlapján.
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek