kapubanner for mobile

Csütörtökön tüntetnek az építészek

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Több ezer tervező - a gyakorló építészek közel harmada - írta már alá azt a petíciót, melyet csütörtökön 13 órakor demonstráció keretében adnak át a Bajnai Gordon vezette Nemzeti Gazdasági és Fejlesztési Minisztérium illetékeseinek, áll a lapunknak eljuttatott közleményben.

A szakma felháborodását az váltotta ki, hogy egy novemberi kormányrendelet szerint egészen részletes kiviteli terveket kíván a minisztérium egy központi elektronikus tervbankba gyűjteni a tervezők költségén és felelősségére. Az építészek szerint ezzel az a gond, hogy számtalan esetben a tervek a dolgozónak nem is állnak rendelkezésre, ráadásul nemcsak szerzői jog védi, de számtalan érzékeny, titkos adatot tartalmaz. Nem tisztázott, ki férne hozzá elektromos hálózatok, akár riasztórendszerek terveihez, széfek, bankfiókok alaprajzaihoz.

Az építészek nemet mondanak a beszolgáltatásra, tiltakoznak a tervdokumentációs kormányrendelet ellen. Szerintük a rendelet
adatvédelmi jogokat sért, feltételezhetően alkotmánysértő,
a tervezőkre hatalmas anyagi terhet ró, megrendelő és megbízás nélküli, tehát ingyenes tervezési-dokumentálási munka végzésére kötelez, titoktartási, biztonsági jogokat sért, rendezetlenül hagyja a szerzői jogok kérdését és szankciókkal fenyeget a betarthatatlanság ellenére - áll a közleményben.

Az építészek követelik a rendelet azonnali hatályon kívül helyezését, valamint azt, hogy előzze meg a szakmát érintő rendelet, törvény megalkotását a szakmai önkormányzatok, kamarák bevonásával történő érdemi egyeztetési munka. Követelik továbbá, hogy a megszüntetett építésügyi minisztérium új alapokon történő létrehozását.

Az on-line petíciót eddig 2.527-en írták alá.
Elérhető a http://tervlap.hu/peticio/ honlapon.
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek