Czellecz Zoltán lett a Work Force új operációs igazgatója
Czellecz Zoltánt nevezték ki a Work Force operációs igazgatójának. A HR-szolgáltatások területén több mint egy évtizedes tapasztalattal rendelkező szakember irányítja a jövőben a társaság valamennyi üzletágát, de feladatai közé tartozik a vállalati stratégia átdolgozása is.
Czellecz ZoltánA Work Force új operációs igazgatója 2010-ben szerzett diplomát a Pannon Egyetem műszaki menedzser szakán. Karrierjét az Adecco-nál kezdte 2007-ben, ahol kezdetben tanácsadóként dolgozott, 2011-es távozásakor pedig már kiemelt ügyfélkapcsolati menedzser volt.
2012 és 2013 között már megfordult a Work Force-nál, akkor üzletágvezetői pozíciót töltött be. Pályafutását 2013 augusztusa és 2017 márciusa között a Randstad Hungary-nél folytatta, ahol több mint két évig üzletfejlesztési igazgatóként dolgozott.
Ezt követően közel 4 évig erősítette a Talentify Co. csapatát, 2018 márciusától a cég ügyvezető igazgatója volt. Az egyik legnagyobb hazai HR szolgáltatónak számító Work Force csapatához 2020 októberében csatlakozott újra operációs igazgatóként.
Czellecz Zoltán az új pozícióban a vezető a magyar tulajdonban lévő társaság valamennyi üzletágának eredményes működtetéséért, valamint a vállalat stratégiájának átdolgozásáért is felel majd.
- 2026.10.06Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.07Jobverse Állásbörze A JOBVERSE a hazai munkaerőpiac egyik meghatározó platformjává nőtte ki magát Légy részese annak az élménynek, ami új szintre emeli a toborzást!
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek
