kapubanner for mobile

Czomba Sándor: a Nyári diákmunka program jó lehetőséget ad tapasztalatszerzésre

A program július 1-jén indul és augusztus 31-éig tart.

images

A Nyári diákmunka program jó lehetőséget ad arra is, hogy a diákok szakmai és gyakorlati tapasztalatot szerezzenek, megismerkedjenek a munkavilágának szabályaival a pénzkereset mellett - hangsúlyozta Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára kedden az M1 aktuális csatornán.

Kiemelte, az elmúlt időszak tapasztalataiból látszik, hogy diákmunka program sikeres, az idén június 17-étől lehet regisztrálni a részvételre, a program július 1-jén indul és augusztus 31-éig tart. Czomba Sándor elmondta, az idén 3,8 milliárd forint támogatás áll a Nyári diákmunka program rendelkezésére, számításuk szerint ezzel mintegy 19 ezer és 20 ezer közötti diák foglalkoztatását segítik. Az államtitkár ismertette, hogy programra a 16-25 év közötti, munkaviszonyban viszonyban nem álló nappali tagozaton tanulók jelentkezhetnek. Az állam az önkormányzati szférában legfeljebb 2 hónapra teljes egészében megtéríti a legfeljebb napi 6 órás foglalkoztatás után fizetett bért.

A versenyszférában a Nyári diákmunka programban legfeljebb napi 8 órás foglalkoztatás támogatható, a munkabér 75 százalékát az állam adja, a többit a vállalatok fizetik. Czomba Sándor a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában kiemelte, sok fiatal ebben a programban találkozik először a munka világával, szerezhet gyakorlati tapasztalatot. Pozitív üzenetként értékelik a munkáltatók azt, ha a diákévek alatt a hallgató munkát vállalt. A diákmunka programban a kereset alakulásának lényeges szempontja, hogy szakképzettséget igényel-e az adott munkakör. Számításuk szerint az önkormányzati szférában szakképzettség esetén havi 200 ezer forint, szakképzettség nélküli munkakörben havi 160 ezer forint felett lehet a nettóbér. Ilyen szempontok alapján a versenyszférában 265 ezer és 210 ezer forint körül alakulhat a bér - tette hozzá az államtitkár.

 

MTI

  • 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Amerikában minden ötödik friss diplomás túlképzettnek érzi magát

Egy friss összegzés rávilágít a munkaerőpiac legújabb trendjeire és kihívásaira, különös tekintettel a friss diplomások helyzetére és a... Teljes cikk

Minden második dolgozó retteg a pénzügyeitől: ez rontja a produktivitást

A PwC legfrissebb kutatása rámutat, hogy a munkavállalók széles körét érintő pénzügyi stressz drámai mértékben rontja a termelékenységet és az... Teljes cikk

Lassú javulást várnak a munkaerőpiactól az elemzők

Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb jelentése szerint márciusban a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 646 ezret tett... Teljes cikk