kapubanner for mobile

Decemberben demonstrál a közszféra

Közszolgálati Demonstrációs Bizottság alakult a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) kezdeményezésére, hogy december elején fellépjen a jövő évi költségvetés és az adótörvények ellen - értesült a Napi Gazdaság.

Varga László, a SZEF elnöke az OKM Demokratikus Szakszervezet közgyűlésén hétfőn Budapesten jelentette be a bizottság megalakulását.

Az elnök rámutatott: a közszolgálati szféra a jövő évi költségvetés szerint nem kap béremelést, és akár havi 4 ezer forinttal is csökkenhet a bére azok többségének, akik gyermekek után nem részesülnek adókedvezményben. Ennek az alkalmazotti rétegnek a 82,1 százalékát sújtja az intézkedés - tette hozzá Varga László.

Napi Gazdaság
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek