Díjazták a Hantech gépgyártót és az Aximit Pro-t
Átadta a Díj a sikeres vállalkozásokért júliusi elismeréseit Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter pénteken Budapesten; a hónap beruházója a Czigle-Flamingó Hotel Kft., a hónap kis- és középvállalkozása a Hantech Gépgyártó és Forgalmazó Zrt., a hónap induló vállalkozása az Aximit Pro Kft. lett.
Varga Mihály kiemelte azt is, hogy az elmúlt időszakban egyre jobb hangulatú díjátadókat tudtak tartani, a magyar gazdaság olyan pályára került, amely egyre inkább támogató, segítő hátteret adott ezeknek a vállalkozásoknak.
A miniszter felidézte, hogy a tavalyi év második felétől a magyar gazdaság egyértelműen növekedő pályán van, miközben sikerült az egyensúlyt megőrizni.
Az ország kikerült a túlzottdeficit-eljárás alól, csökkentették az államadósság szintjét, a deficit mértékét 3 százalék alá szorították, eközben a növekedés is egyre nagyobb lendületet kapott – hangsúlyozta a tárcavezető.
Hozzátette azt is, biztos abban, hogy mindez segítette ezeket a vállalkozásokat, mert gazdasági recesszióban, visszaeső környezetben sokkal nehezebb jó teljesítményt elérni.
A makrogazdasági mutatókról szólva felidézte, hogy a gazdaság növekedése 3,9 százalék volt a második negyedévben. Ezzel az Európai Unió tagországai közül Magyarország érte el a legnagyobb növekedést – emelte ki.
Az inflációt, a folyó fizetési mérleget és a pénzügyi egyensúlyt tekintve kedvező pályán van az ország, és a legfrissebb adatok szerint júniusban a versenyszférában 55 ezerrel többen dolgoztak, mint egy évvel korábban – hívta fel a figyelmet Varga Mihály.
A díjazottakat értékelve a nemzetgazdasági miniszter elmondta: a hónap kis- és középvállalkozása kategóriában a mezőgazdasági gépeket és gépalkatrészeket gyártó Hantech Gépgyártó és Forgalmazó Zrt. kapja a júliusi elismerést. A Csornán működő vállalkozást 1999-ben vették tulajdonba magyar befektetők, és az elmúlt évek folyamatos fejlesztéseivel elérték, hogy a cég több termékével is piacvezető a világon. A Rába-közi térség legnagyobb gazdasági társasága jelenleg 200 embernek ad munkát, emellett a vállalat lehetőséget biztosít arra, hogy 40 szakmunkástanuló náluk szerezze meg képesítését.
A hónap induló vállalkozása kategóriában az Aximit Pro Kft. kapja a kitüntetést. A céget mesterséges intelligenciával ellátott környezeti zajfigyelő rendszer kifejlesztésére hozták létre. Az új technológia egyebek mellett biztonságtechnikai, közlekedésfelügyeleti és gépdiagnosztikai területen alkalmazható. A termék kidolgozása a budapesti műszaki egyetemen doktori kutatásként indult – emelte ki a miniszter.
A hónap beruházója a "Hotel Füred" projekttel a Czigle-Flamingó Hotel Kft. lett. A cég tipikus családi vállalkozásból nőtte ki magát, teljes egészében hazai, családi tulajdonban van. A Flamingó Hotel sikerére alapozva tavaly megvásárolták a korábbi Füred Hotel üresen álló épületét. A létesítmény csaknem 4 milliárd forintból újul meg, emellett 2,5 milliárd forintos beruházással két apartmanházat építenek. Az új szálloda megvalósítását a kormány is támogatja 1,6 milliárd forinttal – mondta el Varga Mihály, hozzátéve, hogy a hotel újabb száz embernek ad majd munkát.
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Bővíti munkavállalói létszámát a közelmúltban megvásárolt makói gyáregységében a fenntartható alumíniumcsomagolásokat világszerte gyártó... Teljes cikk
Az új vezérigazgató érkezése után újabb költségcsökkentési hullám indul a Disney-nél: akár ezer dolgozótól is megválhat a médiavállalat,... Teljes cikk
A múlt héten már komoly fennakadásokat okozó sztrájkok után hétfőn és kedden is folytatódik a munkabeszüntetés a Lufthansa-csoportnál: ezúttal a... Teljes cikk
- 5 ok, amiért egy rendezvényterem fél siker, ha emlékezetes konferenciát szeretnénk 4 hónapja
- Árnyalt jövőkép a magyar cégeknél: kiderült, mitől tartanak leginkább 5 hónapja
- Inspiráló rendezvényhelyszín a főváros közelében, komplex élményekkel 6 hónapja
- HR tehetségek 2025: Varga Vilmos 6 hónapja
- Új vezetőkkel erősít a Mövenpick Hotel Budapest Centre 8 hónapja
- A wellness jelentősége a szakmai rendezvényekben 8 hónapja
- Óriási sikert értek el a magyar fiatalok a szakképzési Európa-bajnokságon 8 hónapja
- Nagy Márton jövőt épít, Varga Mihály inflációval küzd – kettős kép a magyar gazdaságról 8 hónapja
- Különleges eseményhez különleges helyszín dukál 10 hónapja
- A 20 legbefolyásosabb magyar HR vezető 2025-ben: Varga Csaba, Danubius Hotels Zrt. 10 hónapja
- Fizikai toborzás okosan: itt vannak a legjobb gyakorlatok 10 hónapja

Amikor a HR ég ki: miért hagyják el a szakemberek a pályát?