Drágulnak az építőipari munkások
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatMegújították az építőipari ágazati kollektív szerződést szerdán - közölte az Építőipari Ágazati Párbeszéd Bizottság titkársága az MTI-vel.
Tájékoztatásuk szerint a megújított ágazati kollektív szerződés egyebek között tartalmazza az év hátra lévő részére és a 2008. évre vonatkozó szakmai bérminimumokat az építőiparban. A megújított ágazati kollektív szerződés várhatóan augusztus 25-én jelenik meg a Munkaügyi Közlönyben, és ezzel hatályba lép a megállapodás.
Nagy János, az Építőipari Vállalkozások Országos Szövetsége (ÉVOSZ) ügyvezető igazgatója az MTI-nek elmondta, hogy a megújított kollektív szerződés hatályba lépését követően az építőiparban 2007-ben az év hátralévő részében a kötelező bérminimum segédmunkásoknál 67 ezer forint, betanított munkásnál 75 ezer forint, szakmunkásnál 90 ezer forint, mester szakmunkásnál 115 ezer forint lesz.
Jövőre a segédmunkásoknál a kötelező bérminimum 72 ezer forintra, betanított munkásnál 80 ezer forintra, szakmunkásnál 100 ezer forintra, mester szakmunkásnál 130 ezer forintra emelkedik.
A szakmai párbeszéd bizottság közleményében emlékeztet arra, hogy az építőipari ágazati kollektív szerződést a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Miniszter 2006. márciusában az építőipari ágazat egészére kiterjesztette.
A titkárság tájékoztatása szerint az aláírás alkalmával Tolnay Tibor, az ÉVOSZ elnöke hangsúlyozta az ágazatban megteremtett rendezett munkaügyi kapcsolatok fontosságát, ugyanakkor az állami intézkedések, döntések jobb átgondolását, a szakmai szervezetek nagyobb bevonását szorgalmazta.
A megegyezésben szereplő szakmai minimálbérek az országos átlagnál nagyobb ütemben emelkednek, de még így is az építőipar a kevésbé megfizetett ágazatok közé tartozik. A közleményben szerepel, hogy Pallagi Gyula, az Építők Szakszervezetének elnöke szerint a közös érdekek felismerésével konfliktusmentesen zajlottak le a tárgyalások, és mind a szakszervezetek mind a vállalkozói érdekképviseletek együttműködtek az építőipari szakma érdekében.

- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

HR katasztrófa romkom jelmezben: a Munkahelyi románc