Dupla béremelés jön – tízezreknek nő a fizetése a közigazgatásban
Dupla béremelést kapnak a kormánytisztviselők: szeptembertől és januártól összesen 30 százalékkal nőhet a fizetésük – jelentette be Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter. A döntés évek óta változatlan bérek után érkezik, és több tízezer dolgozót érinthet országszerte. A miniszter szerint ez nemcsak elismerés, hanem stratégiai befektetés is az állam hatékony működésébe.
Navracsics Tibor bejelentése szerint szeptembertől és januártól összesen 30 százalékkal emelhetik a kormánytisztviselők bérét, elismerve ezzel a területi közigazgatásban dolgozók hosszú évek óta változatlan fizetés melletti munkáját. A döntést egy friss felmérés is megerősíti, amely szerint a közigazgatás színvonalának javulását tartják az elmúlt 15 év legsikeresebb reformjának a magyarok - írja az Index.
Szeptember 1-jétől 15 százalékkal, majd január 1-jétől újabb 15 százalékkal nőhet a kormánytisztviselők bére.
A tervezett emelés a közelmúltban bejelentett önkormányzati köztisztviselői béremelést követi, és Navracsics szerint régen esedékes lépésről van szó.
A miniszter egy friss közvélemény-kutatás eredményeit is idézte, amelyet a Policy Solutions készített. A felmérés szerint a magyarok az elmúlt 15 év legjelentősebb reformjaként a közigazgatás és a hivatalos ügyintézés színvonalának javulását említették.
A fizetésemelés jogszabályi hátteréről és a forrás biztosításáról egyelőre nem közöltek részleteket. Ha a tervezet valóban megvalósul, az több tízezer kormánytisztviselőt érinthet országszerte – a járási és megyei hivatalokban és a kormányablakokban dolgozókat.
Nincs WC-papír, véleménynyilvánítás és fizetésemelés sem - szorul a nadrágszíj a hivatali dolgozóknál
- olvassa el korábbi cikkünk!
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
- 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!
Részletek
Jegyek
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
Egy friss kutatás szerint az Egyesült Államokban a vállalatok több mint fele csökkenti a munkavállalói juttatásokat, hogy csökkentse az AI-val... Teljes cikk
A NAV munkatársai többek között a dolgozók bejelentését is vizsgálják. Teljes cikk
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az idén is több mint 5,6 millió adózónak készítette el az szja-bevallási tervezetét, a dokumentumot az... Teljes cikk
- Nyelvoktatás, te drága!? 2 hete
- Durvább, mint hittük: ennyit keres valójában egy magyar rendőr 2026-ban 2 hete
- Gulyás Gergely: heteken belül megkapják 150 ezer forintos juttatásukat a pedagógusok 3 hete
- "Tarthatatlan a helyzet" – azonnali béremelést követelnek a kulturális dolgozók 1 hónapja
- Fordulat a magyar munkaerőpiacon: lezárult a „Budapest-centrikus” korszak 1 hónapja
- Ekkora béremelést kap idén a spanyol király 1 hónapja
- Határidők, adatok, szankciók – a cégek legnagyobb félelmei a bértranszparenciában 1 hónapja
- Elszámolhatták a pedagógusbéreket, a PDSZ szerint több pénz járna a tanároknak 2 hónapja
- Létrejött a bérmegállapodás a Magyar Postánál - Ennyivel nőnek a bérek 2 hónapja
- Ekkora béremelést terveznek 2026-ra a magyar munkaadók 2 hónapja
- Béremelést kapnak a Tesco dolgozói 2 hónapja

Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben