kapubanner for mobile

Ebben az államban már közzé kell tenni a fizetések összegét

A lépés óriási lökést adhat az átláthatóságnak és a nemek közötti egyenlőség megteremtésének is.

images

Szeptember 17-én vasárnap hatályba lépett az egész New York államra kiterjedő, a fizetések átláthatóságáról szóló törvény - számol be az Independent.

A jogszabály értelmében a legalább négy munkavállalót foglalkoztató munkáltatók kötelesek közzétenni a fizetési tartományokat minden olyan állás esetén, amelyet a nyilvánosan hirdetnek meg, vagy szervezeten belül, az előléptetésben vagy áthelyezésben érdekelt munkavállalók számára tesznek közzé.

Jogvédők szerint a fizetések átláthatósága megakadályozza majd, hogy a munkaadók kevesebb vagy több pénzt ajánljanak egyes jelölteknek életkoruk, nemük, fajuk vagy más, a képességeikhez nem kapcsolódó tényezők alapján.

Hasonló lépésekre készül az Európai Unió is, a cél az egyenlő munkáért egyenlő bérezés elvének gyakorlati megvalósítása. 

  • 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Amerikában minden ötödik friss diplomás túlképzettnek érzi magát

Egy friss összegzés rávilágít a munkaerőpiac legújabb trendjeire és kihívásaira, különös tekintettel a friss diplomások helyzetére és a... Teljes cikk

Minden második dolgozó retteg a pénzügyeitől: ez rontja a produktivitást

A PwC legfrissebb kutatása rámutat, hogy a munkavállalók széles körét érintő pénzügyi stressz drámai mértékben rontja a termelékenységet és az... Teljes cikk

Lassú javulást várnak a munkaerőpiactól az elemzők

Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb jelentése szerint márciusban a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 646 ezret tett... Teljes cikk