kapubanner for mobile

Egészségügyi állás Nagy-Britanniában, csak angol nyelvtudással

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A brit Munkáspárt tervei szerint az Európai Unió más országaiból érkező orvosoknak a jövőben megfelelő angol nyelvtudásról kell majd számot adniuk, mielőtt közvetlen betegellátási munkaköröket tölthetnének be a brit állami egészségügyi szolgálatban (NHS).

Nagy-Britanniában május 7-én tartják a parlamenti választásokat, és a legnagyobb brit ellenzéki párt szombaton ismertette a bevándorlás szabályozásával kapcsolatos intézkedési terveit. Ezek egyik sarkalatos eleme, hogy ha a Munkáspárt kormányra kerül a választások után, törvényben rögzíti a jó angol nyelvtudás kötelmét az egészségügyben dolgozók számára.

A program szerint mindenkitől, aki Nagy-Britanniában él, elvárható, hogy tudjon angolul, de ez különösen fontos az NHS-ben dolgozó szakemberek esetében.

A Labour programja elismeri a brit egészségügyben alkalmazott külföldiek "döntő fontosságú hozzájárulását" a szolgálat napi működtetéséhez, de a párt szerint ugyanilyen döntő fontosságú, hogy e szakemberek ne csak a betegellátáshoz szükséges szakértelmet hozzák magukkal, hanem képesek legyenek kommunikálni is a gondjaikra bízott betegekkel.

Éppen ezért a Munkáspárt - kormányra kerülése esetén - az egészségügyet felügyelő összes brit szakhatóságot törvényben ruházná fel egyértelmű jogkörökkel arra, hogy e nyelvtudási követelménynek érvényt szerezzenek.

A tervezet általánosságban is kitér a bevándorlás szabályozására, elismerve, hogy a Munkáspárt hibát követett el, amikor 2004-ben, az EU keleti bővítésének idején - Tony Blair volt munkáspárti miniszterelnök kormánya alatt - nem élt az átmeneti bevándorlási korlátozások lehetőségével.

A Labour ezúttal elsősorban a munkáltatói szabályozások jelentős szigorítását tervezi, annak érdekében, hogy a külföldi EU-társállamokból érkező munkavállalók ne sodorhassák hátrányba tisztességtelen bérversennyel a brit alkalmazottakat.

A Munkáspárt tervei alapján a belügyminisztériumon belül legalább százfős külön munkacsoport jönne létre a brit munkáltatók által a külföldi alkalmazottak sérelmére elkövetett visszaélések felderítésére és büntetőjogi eljárások elindítására. A külföldi EU-munkavállalók védelme mellett a cél elsősorban annak megakadályozása, hogy a munkáltatók a brit bérszínvonal - és főleg a törvényes minimálbér - alatti fizetésekért dolgoztassanak bevándorlókat.

A Munkáspárt 50 ezer font (21 millió forint) pénzbírsággal sújtaná azokat a munkaadókat, akik a brit minimálbér alatti fizetésekkel foglalkoztatnak külföldieket, és megtiltaná, hogy a munkaközvetítő ügynökségek nagy-britanniai állásokra csak külföldön toborozzanak munkaerőt.
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek