Egyelőre nincsenek kancellárok az egyetemeken

A korábbi tervek szerint szeptember elsejével indult volna a kancellári rendszer a felsőoktatásban. A kiválasztási folyamat azonban még nem zárult le, így a bevezetés csúszik, adta hírül az Inforádió.

A kancellárok feladata elsősorban az egyetemek gazdálkodásának felügyelete lesz, és az állami érdekek képviselete akár a rektor ellenében is. Közvetlen munkáltatójuk az emberi erőforrások minisztere.

Kancellár az lehet, aki egyetemen vagy főiskolán, gazdasági társaságban, központi vagy területi közigazgatásban hároméves vezetői gyakorlattal és felsőfokú végzettséggel rendelkezik.

A felsőoktatási államtitkár most fogja meghallgatni a kiválasztási folyamatban az első körön túljutott 160 főt, akikből végül 30-an nyerhetik el a megbízatást. A folyamat október közepére vagy végére zárul le.

Inforadio
  • 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Milyen szempontokat kell figyelembe venni egyetemválasztásnál?

Magyarországon közel 330 ezer hallgató (KSH) tanul felsőoktatásban, és a friss diplomások mintegy 90%-a (Education and Training Monitor 2025) rövid... Teljes cikk

Hamarosan kezdődik az Educatio oktatási szakkiállítás

Január 8-10. között újra megnyitja kapuit az Educatio oktatási szakkiállítás Budapesten, a Hungexpón - hívta fel a figyelmet a Kulturális és... Teljes cikk

Ez mentheti meg a bajba jutott hallgatókat az egyetemeken

A hallgatói lemorzsolódást csökkentő programot indít a kormány a felsőoktatásban - közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium... Teljes cikk