"Egyéniségünkhöz illően közvetítsünk"
Beszélgetés Hajdú B. István sportriporterrel

Humor: "Illik az egyéniségemhez"


+ A sport iránt érdeklődőkkel, a szakma néhány képviselőjével beszélve, internetes fórumokat böngészgetve az a kép rajzolódott ki, hogy Önt az egyik legjobb sportriporternek tartják ma Magyarországon. Még a "Hajdú B.-ellenes" céllal indított fórumok is ellentétesre fordultak néhány hozzászólás után. A megkérdezettek körülbelül 90 százaléka nagyon jó véleménnyel volt Önről.

- Rossz embereket kérdezett...

+ Így látja?

- Nem, nem... Egy riporternél fontos a szakmai alapok megléte, tehát, hogy felismerje a játékosokat, ismerje a szabályokat, felkészült, hiteles legyen. Mivel azonban egy közvetítés hosszú, az is kiderül, hogy a riporter milyen ember: mennyire toleráns a játékosokkal, hogyan látja a sportágat. A közvetítésbe az ember beleviszi saját egyéniségét is.
Egyéni ízlés kérdése, hogy kinek melyik riporter közvetítési stílusa tetszik. Igazából az a tíz százalék a fontos, akinek nem tetszik, ugyanis abban is sok igazság van.

+ Akkor beszéljünk arról a tíz százalékról, aki nem kedveli az Ön közvetítéseit. Szerintük Ön gyakori viccelődéseivel elveszi az esemény komolyságát, a gyakori poénkodás pedig a szakszerűség rovására megy.

- Valóban fennáll az a veszély, hogy a közvetítő személyisége a mérkőzés rovására megy. Egy jó történet, egy nyelvi poén mit sem ér, ha a pályán fontosabb dolgok történnek. Élő labdarúgó közvetítések alatt bedobásnál, ápolásnál, kirúgásnál lehet olyat mondani, ami nem feltétlenül szakmai, nem a képről szól. Szögletnél, ami potenciális gólhelyzet persze már nem.
Szerintem nem a szakszerűség kerül veszélybe, ha humort, iróniát visz az ember a közvetítésbe, hanem az, hogy a közvetítő lemarad egy-egy történésről.

+ Nem veszi el a mérkőzés komolyságát, ha a játékos nevével játszadozik a riporter. Egyszer ezt mondta a "Möre" névre hallgató norvég kapusról: "Möre, na möre megy vele? Semmöre."

- Nem hiszem. Arra viszont vigyázni kell, hogy ne sértsünk meg, ne bántsunk meg senkit egy-egy poénnal. Olyat például nem hallhatott senki tőlem, hogy "ha az apja nem halt volna meg tavaly, most biztos leszidná" stb. A labdarúgás a szórakoztatóipar szerves része.

Szerintem ha egy-egy névvel játszadozik a riporter, még nem veszti el a közvetítés a komolyságát és nincs sértődés. Egy régi Honvéd-BVSC meccsen nem lehetett kihagyni a poént, amikor Piroska kicselezte Farkast. De lehet a névvel viccelődés kifejezetten pozitív is: az atlantai olimpián Madar Csaba Brazília elleni gólja után mondtam, hogy ez Madarország, ami szerintem a játékosnak megtisztelő.

+ Ezek a poénok előregyártottak, vagy ott helyben születnek?

- Nem lehet előregyártani, mert nem tudom, hogy mi fog történni.

+ Említek egy poént, amely szerintem előre megírt volt: "Azt kell mondanom, amit Dobó István is mondott az egri vár ostrománál: feljöttek a törökök."

- Nem írtam előre és nem pontos az idézet. Kimaradt belőle, hogy "1556-ban", ami egyébként nem is igaz. Itt tévedtem, hiszen a történelmi ostrom 1552-ben volt. Ha előre írtam volna, ilyen hibát nem vétek. Ez arra példa, hogy egy nagyon unalmas meccsen - mint a svéd-török volt a 2000-es Európa-bajnokságon - színt visz a riporter a közvetítésbe.

Egy poénom sincs leírva, az viszont elképzelhető, hogy baráti társaságban hallok valamit, vagy egy könyvben olvasok valamit és ezek közvetítés közben eszembe jutnak.

+ Akkor ehhez az ironikus, humoros közvetítési stílushoz gyors 'kapcsolások', jó rögtönzőképesség szükséges.

- Úgy gondolom, hogy elég jól tudok rögtönözni, nem csupán a képernyő előtt, hanem baráti társaságban is.

+ Nem veszélyes a humor eszközével élni egy közvetítés alatt? Rosszul is elsülhetnek a viccek, egy idő után meg is utálhatják a riportert.

- Nem szabad egy viccet tízszer elsütni. Emellett teljesen változó, hogy kinek melyik poén tetszik. A sportriporteri szakmában fontos, hogy természetesnek hasson az ember, hogy saját egyéniségét adja. Valakinél ez a statisztikára építés, másnál a kemény véleményalkotás, megint másnál, így nálam is, a humor, az irónia. Mindenkinek meg kell találnia az egyéniségéhez illő közvetítési stílust.