Egyetértés van abban, hogy több évre szóló bérmegállapodás szülessen
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatTovábbra is eredményesnek értékelték a résztvevők a 2017-ben megkötött középtávú megállapodást a Közszolgáltató Vállalkozások Konzultációs Fórumának (KVKF) november 12-i ülésén, és egyetértettek az újabb, többéves - akár hároméves - megállapodás szükségességében - írja közleményében a VDSzSz Szolidaritás.
Szakszervezeti oldalról ugyanakkor a hozzászólók kiemelték a sok helyen kritikus létszámhiányt, az elvándorlást, amit a korábbi középtávú megállapodás sem volt képes teljeskörűen orvosolni. Emiatt több vállalat a működőképesség határára került, amit tovább nehezítenek az összetorlódott bérek - írják.
A közlemény szerint a munkaadói oldal megerősítette, hogy jelentős bérfejlesztési igények merültek fel, ami a közszolgálatot ellátó vállalkozások számára saját erőből nem teljesíthető, így szükséges a kormányoldal bevonása. A STRATOSZ képviseletében Dávid Ilona, a szövetség elnöke munkáltatói érdeknek nevezte a munkavállalók hosszútávú megtartását, a munkaerőhiány csökkentését.
Fónagy János államtitkár sikeresnek értékelte a három évet, és jelezte, hogy a kormány az egész társadalom számára fontos ágazatokban a képzett és a fiatal munkaerő pótlását biztosítani kívánja. Schanda Tamás államtitkár ezt azzal egészítette ki, hogy a kormány célja, hogy "ezúttal is egy adott esetben több évre szóló megállapodás szülessen". A folytatásra az infláció mértékének ismertté válása, illetve a tegnap újranyitott, jövő évi minimálbéremelésről szóló tárgyalások lezárása után kerülhet sor.

- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

HR katasztrófa romkom jelmezben: a Munkahelyi románc