Egymást követik a felmondások az Országos Takarékszövetkezeti Szövetségben
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA takarékszövetkezeti szektor és a tagság érdekeivel ellentétesnek tartják az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség (OTSZ) korábbi hónapokban folytatott negatív sajtókommunikációját azok a vezető állású tisztségviselők, akik az elmúlt napokban mondtak le - olvasható az integráció blogján hétfőn közzétett közleményben.
A blognak Sebestyén István, a felügyelőbizottság elnöke, Pénzes Lászlóné felügyelőbizottsági tag és Vida József elnökségi tag is megerősítette felmondásának tényét.
A két vezető indoklásában leszögezte: hogy nem szolgálja a takarékszövetkezeti szektor érdekeit az OTSZ, illetve a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) elmúlt hónapokban folytatott kommunikációja, azzal nem tudnak azonosulni, ezért döntöttek a felmondás mellett.
A közlemény idézi Vida Józsefet, az OTSZ elnökségi tagját aki elmondta: a VOSZ-hoz kiszervezett, de az OTSZ-nek tulajdonítható negatív kampány jelentősen csorbítja a hazai takarékszövetkezeti rendszerbe vetett betétesi és részjegyesi bizalom fenntartását.
Hozzátette: az elmúlt időszakban az OTSZ által ellátott érdekképviseleti feladatok nincsenek arányban a takarékszövetkezetek összesen több százmillió forintos éves befizetéseivel. Véleménye szerint a szövetség segíthetné a takarékszövetkezetek jogszabályi megfelelését és működését és vállalnia kellene az oktatás megszervezését is.
A Takarékbank értékesítéséről szólva Vida József úgy vélekedik: több konstrukcióra is lehetőség volt ahhoz, hogy a szektor érvényes pályázatot adjon be, igaz, annak elkészítése sok munkát és időráfordítást igényelt volna.
Az OTSZ vezetése sajnos a legegyszerűbb megoldást választotta, noha a Takarékbank alapszabálya nyár óta ismert volt - tette hozzá.
Sebestyén István szerint a szektorban zajló folyamatok nagymértékben megnövelik mind a szektor, mind az egyes takarékszövetkezetek versenyképességét, elérhető közelségbe hozzák a korábbi üzleti együttműködés kitűzött céljait.
- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?