Egyszínű lesz az étkezési utalvány?
Az Országos Kereskedelmi Szövetség a személyi jövedelemadó törvény kedvezményes étkeztetésre vonatkozó részének egyszerűsítését javasolja.
A szövetség szerint a törvénynek kizárólag az "étkeztetés" meghatározását kellene tartalmaznia, elhagyva a "meleg" kifejezést.
Az "étkeztetés" kedvezményes körét ki kell egészíteni a készen fogyasztható élelmiszerekkel, így felesleges lenne a hideg és a meleg étkeztetési utalványok megkülönböztetése.
A szövetség szerint költségvetési hátránnyal nem járna az intézkedés, mivel a munkáltatók általában már döntöttek az utalványok juttatásáról, ráadásul tervezhetőbbé válna a bevétel.
Az OKSZ közleményében emlékeztet arra, hogy az APEH egy korábbi, 2008. szeptember 2-i állásfoglalása alapján - amely a tavalyi, 2009. évi elfogadáshoz adott iránymutatást - melegétel utalványt azok a kereskedelmi értékesítőhelyek fogadhattak el, amelyek a TEÁOR szerinti csoportosításban étkezőhelyi vendéglátás, munkahelyi étkeztetés, közétkeztetés tevékenységeknek megfelelő tevékenységet végeztek. Az APEH állásfoglalása alapján ilyen lehetett például a helyben sütött pékáru, látványpékség termékei, helyben sütött húsáru, a helyben kialakított vendéglátóhely.
A Miniszterelnöki Hivatal szerdán a Vasas Szakszervezeti Szövetséggel azt közölte, hogy a meleg étkezési utalványok esetében ugyanazok az elfogadási és felhasználási feltételek lesznek érvényesek 2010-ben is, mint 2009-ben. A szakszervezeti szövetség - más érdekvédelmi szervezetekkel közösen - korábban tiltakozott az ellen, hogy idén jelentősen változtak a meleg étkezési utalványok elfogadási lehetőségei. Ez hátrányos volt azon dolgozók számára, akik az egyes munkahelyeken a cafetériák összeállításánál már a meleg étkeztetési utalványokat választották tavaly év végén.
Az OKSZ szerint a MEH nyilatkozata félrevezető, mert továbbra is a munkahelyek tömegeinek közelében nincs lehetőség a meleg étkezési utalványok beváltására.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek