Együttműködik a Bosch és a BMF - cél a tehetségek megtalálása
A Bosch és a Budapesti Műszaki Főiskola hosszútávú együttműködési megállapodást kötött. A Neumann János Informatikai Kar Smart and Small Car kifejlesztésébe kezd egy tizenötmillió forintos projekt keretében.
"A Bosch egyik legfontosabb hosszú távú célkitűzése, hogy a műszaki felsőoktatásban tanuló tehetséges diákokat megtalálja és támogassa. A mai szerződés egy fontos mérföldkő ebben, hiszen egy újabb rangos intézményt köszönthetünk a partnereink között, ahonnan várhatóan sok hallgató később mérnökként csatlakozik a Bosch-hoz" - mondta Thomas E. Beyer, a Bosch csoport magyarországi képviselője.
A BMF stratégiai és tudományos rektorhelyettese, Prof. Dr. Fodor János is nagy várakozással tekint a szerződés aláírása elé, mivel így a kar más világcégekkel való együttműködése mellett jelentős mértékben továbbfejlesztheti szakmai kompetenciáit a beágyazott rendszerek és az intelligens képfeldolgozás területén. Fodor János azt is kiemelte, hogy a Bosch érdeklődése egyértelműen jelzi, hogy az intézményben magas szintű képzés folyik, amely a világ legnagyobb autóipari beszállítója számára is megfelelő alapot nyújt az együttműködéshez.
Az együttműködés keretében a kar oktatói és hallgatói egy intelligens kisautót terveznek és építenek meg. Ennek során a Bosch szoftver- és hardver-fejlesztést, komponens megválasztást, modul implementációt és designt is vár a kartól, amiben számítanak a BSc, MSc és a későbbiekben PhD-hallgatók kreativitására és alapos elméleti ismereteire is. Mindehhez a Bosch Budapesti Fejlesztési Központja folyamatos konzultációs lehetőséget biztosít.
Edupress.hu

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?