kapubanner for mobile

Elbocsátást eredményez a francia médiatörvény

A francia közszolgálati televízió munkahelyeinek közel tíz százalékát megszünteti 2012-ig - adta hírül pénteken a Le Figaro című párizsi napilap.

Patrick Carolis, a France Télévisons elnöke az ellenzéki szocialista képviselők megkeresésére jelentette be, hogy a csaknem 11 ezer főt foglalkoztató közszolgálati televíziónál 900 olyan dolgozó munkahelye szűnik meg az elkövetkező három évben, akik önkéntes alapon vonulnak nyugdíjba, s az ő helyükre már nem vesznek fel új munkatársakat. Hasonló módon vált meg már tavaly kétszáz dolgozójától a köztévé - emlékeztet a Le Figaro. A vezetőség leszögezte, hogy a leépítésnek "semmi köze a jelenleg folyamatban lévő reformhoz", amely a közmédiumok reklámmentesítését érinti.

Tíz hónappal Nicolas Sarkozy államfő meglepetésszerű bejelentését követően, november végén kerül a parlament elé a kormány új médiatörvény-tervezete, amelynek keretében 2009. január 5-től 2011-ig fokozatosan megszűnnek a reklámok a francia közmédiumokban. A javaslat szakmai és politikai körökben is heves vitát váltott ki Franciaországban, de nem az ellenzék által is támogatott reklámmentesítés terve, hanem többek között a 450 millió eurós kieső bevételek kompenzálására született javaslat miatt. A kormány a reklámok megszűnése miatti bevételkiesést az internetes és a mobiltelefon-szolgáltatók forgalmára kivetendő 0,9 százalékos adóból, valamint a kereskedelmi csatornák hirdetési bevételének három százalékos megcsapolásából akarja pótolni, de a felszabaduló időt kitöltő műsorok gyártására egyelőre nem biztosítottak a források.

A szakszervezetek hónapok óta attól tartanak, hogy ezt az összeget magának a köztévének kell majd 11 ezer dolgozója egy részének elbocsátásából megtakarítania, s a parlamenti vita kezdetének napjára idei harmadik 24 órás sztrájkjukat hirdették meg. A Le Figaro úgy tudja, hogy a France Télévisions-nak a jövőben az eddigieknél 140 millió euróval kevesebből kell gazdálkodnia, s ezért megbízott egy külső céget: számolja ki, hogy a megtakarításhoz hány munkahelyet kellene megszüntetni. A CGT szakszervezet közlése szerint a 140 millió euró összesen kétezer állást, vagyis a vezetőség által előre bejelentettnél többet fog érinteni.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek