kapubanner for mobile

Elhalasztják a Cégek Éjszakáját is

Szeptemberre halasztják a koronavírus miatt az eredetileg áprilisra tervezett Cégek Éjszakáját is. Magyarországon először tartják majd meg a rendezvényt, ahol laza és modern formában találkozhatnak, ismerkedhetnek egymással a munkaerőpiac szereplői.

“Nehezen hoztuk meg a döntést, de mindannyian egyetértettünk abban, hogy a mostani egészségügyi helyzet nem kedvez egy ilyen jellegű nagyszabású, több helyszínen zajló eseménynek. A Cégek Éjszakája lényege az, hogy emberek ismerkedjenek egymással és a vállalatok kultúrájával. Úgy érezzük, hogy ősszel nyugodtabb körülmények között, biztonságban tarthatjuk meg a rendezvényt. Ez segített, hogy még időben felelős döntést hozzunk” - mondta el Deák-Nagy Csilla, a rendezvény főszervezője.

A Cégek Éjszakája először mutatkozik be Magyarországon, szeptember 24-én délután négy és éjfél között a résztvevő cégek nyitott irodával várják az érdeklődőket, akiknek megmutatják, hogy mitől vonzó náluk dolgozni. Az vendégeket buszjáratok és egyéb alternatív közlekedési módok segítik majd, hogy minél többet hozhassanak ki a különleges eseményből.

Az eredeti terv az volt, hogy április 2-án egy különleges estére kitárulnak a vállalatok kapui, hogy megmutathassák az érdeklődőknek, kik ők és mit képviselnek. Magyarországon először tartják majd meg a rendezvényt, ahol laza és modern formában találkozhatnak, ismerkedhetnek egymással a munkaerőpiac szereplői
  • 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Lassú javulást várnak a munkaerőpiactól az elemzők

Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb jelentése szerint márciusban a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 646 ezret tett... Teljes cikk

Emelt támogatási összeggel folytatódnak a munkaerőpiaci programok Borsodban

Emelt támogatási összeggel folytatódnak a munkaerőpiaci programok Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében, két, a Széchenyi Terv Plusz program keretében... Teljes cikk

A vezetők és az alkalmazottak elvárásai gyakran eltérnek

Egy friss nemzetközi kutatás rámutatott, hogy jelentős különbség van aközött, hogy a szervezetek milyen vezetői tulajdonságokat jutalmaznak, és... Teljes cikk