kapubanner for mobile

Elhunyt Inzelt Péter, a SZTAKI volt igazgatója

Inzelt Péter 1944-ben született tudós a moszkvai Mengyelejev Kémiai Technológiai Intézetben tanult, később a Budapesti Műszaki Egyetemen és az amerikai Purdue Egyetemen is folytatott tanulmányokat - emlékezik az index.hu.

Inzelt Péter 1968-ban került a SZTAKI elődintézményébe, az Automatizálási Kutatóintézetbe, amely 1973-ban egyesült a Számítástechnikai Központtal, és jött létre a SZTAKI.

1993-ban nevezték ki igazgatónak. Irányítása alatt a SZTAKI a kilencvenes évek elején tapasztalható nehézségek után egyre jobban kezdett szerepelni a nemzetközi pályázatokon, és ipari együttműködéseik is sokasodtak. 2015-ig volt az intézet igazgatója - írja az index.hu.



A Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjével, illetve a Magyar Érdemrend középkeresztjével tüntették ki.

Neve az elmúlt napokban az intézet egyik épületében kialakított, kétes rendeltetésű szoba kapcsán került be a hírekbe.

Index
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.20Vida Ági a Kapcsolódás Napján Milyen mintákat hozunk gyerekkorunkból, és hogyan jelennek meg a felnőtt kapcsolatainkban? Vida Ági „Hogyan hatnak a gyermekkori kötődési mintáink a felnőttkori kapcsolatainkra?” című előadásával vár a Kapcsolódás Napja 2026. november 20-án, Budapesten, a SUGÁR Moziban.info button Részletek ticket button Jegyek