Elhunyt Zwack Péter üzletember
Elhunyt Zwack Péter, a Zwack Unicum Nyrt. igazgatóságának tiszteletbeli elnöke. A neves üzletembert, volt országgyűlési képviselőt, korábbi washingtoni nagykövetet 85 éves korában Olaszországban érte a halál - tájékoztatta a Zwack Unicum Nyrt. vasárnap este az MTI-t.
Zwack Péter szülei Zwack János, az Unicumot gyártó és forgalmazó Soroksári úti Zwack-gyár társtulajdonosa és Wahl Vera voltak. 1945-ben a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnáziumban érettségizett, majd egy évvel később a Pázmány Péter Tudományegyetem jogi karán kezdte meg tanulmányait, de emellett a családi gyárban is dolgozott. 1947-ben ifjúsági teniszbajnok lett, majd ugyanabban az évben édesapja tanácsára elhagyta Magyarországot. Először Olaszországba, majd az Amerikai Egyesült Államokba ment, ahol családjával együtt megkapta az amerikai állampolgárságot. Eleinte különböző kisebb munkákat vállalt, 1952-ben a connecticuti New Havenben egy alkoholimportőr cég menedzsere, majd 1954-ben egy chicagói borimportőr cég társtulajdonosa lett.
1956-ban létrehozta Eckhardt Tiborral, valamint a korábbi amerikai elnökkel, Herbert Hooverrel és Sargent Shriver Jr-ral a "First Aid for Hungary" alapítványt, és 120 ezer dollárt gyűjtött a magyar forradalom egyesült államokbeli menekültjei számára.
1964-ben önálló borimportőr céget alapított New Yorkban, két évvel később egy másik szeszipari vállalat exportigazgatója lett. 1970-ben visszatért Európába, Firenzében telepedett le, és a Zwack Unicum gyártásának és nemzetközi forgalmazásának felügyeletével foglalkozott.
Hazatérése után 1990-ben a Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány kuratóriumának első elnöke lett, 1995 és 1999 között a Magyarországi Olasz Kereskedelmi Kamara elnöke, 2003 és 2004 között pedig a Vállalkozók Országos Szövetségének soros elnöke volt.
1990-ben kinevezték Magyarország washingtoni nagykövetének, emiatt amerikai állampolgárságáról is le kellett mondania. 1992-1995 között a Liberális Polgári Szövetség-Vállalkozók Pártja elnöke volt. 1994 és 1998 között Kecskemét független országgyűlési képviselője. 1995 és 1997 között a Kossuth- és Széchenyi-díj Bizottság tagja volt.
Országgyűlési képviselőként támogatója volt többek közt a kábítószer elleni felvilágosító tevékenységet folytató DADA Alapítványnak, parlamenti tevékenységének központjában a feketegazdaság elleni küzdelem volt, és aktívan részt vett Magyarország NATO-tagságának és az Európai Unióba történő belépésének előkészítésében.
Érdemei, tevékenységei elismeréseként 2002-ben, majd 2004-ben az Év Vállalkozójának választották, 2005-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztet (polgári tagozat). 2008-ban Budapest díszpolgára címmel tüntették ki, 2009-ben megkapta a Best of Budapest életműdíjat, 2011-ben pedig az Ernst and Young "Az év üzletembere", "Példakép" díjat kapta meg. 1999-ben az Olasz Köztársaság Becsületrendjének lovagja kitüntetést kapta meg (Cavaliere dell'Ordine di Merito della Repubblica Italiana).
Zwack Péter első házasságából öt, második házasságából két gyermeke született. Két legfiatalabb gyermeke, Zwack Sándor és Zwack Izabella építik tovább a családi vállalatot.
- 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!
Részletek
Jegyek
- 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
Az adóhivatal online rendszerében már 33 ezren kérték a családi kedvezményt, és több mint 22 ezer édesanya is itt jelezte az anyakedvezmények... Teljes cikk
A magyar bor a nemzeti identitásunk része, hozzátartozik a kultúránkhoz, ezért az ágazat támogatása, a termékek piaci pozícióinak erősítése... Teljes cikk
Rekordberuházási évről beszél a kormány: Joó István kormánybiztos szerint 2025-ben több mint 7 milliárd euró értékű új fejlesztésről... Teljes cikk
- HR kiégés: így teszi tönkre magát és a szervezetet is a HR-es 2 hónapja
- Elképesztő, mi lett az új luxus: emberrel beszélni egy ügyfélszolgálaton 2 hónapja
- "Utálom ezt a bértáblát" – Takács Péter szerint változhat az orvosok fizetése, ha nyer a Fidesz 3 hónapja
- Európa-bajnok lett Magyarország kínai beruházásokban 3 hónapja
- Munkahelyteremtés a középpontban: 260 új állás született Ózdon 4 hónapja
- Új ügyvezető igazgató az SAP Hungary élén 5 hónapja
- Vagyonadó a milliárdosoknak: így változtatná meg a TISZA Párt az adórendszert 5 hónapja
- "A jövő a tantermekben dől el" - tízpontos munkatervet hirdetett Magyar Péter 5 hónapja
- Takács Péter: Nem 40, hanem 20 ezer ápoló hiányzik a magyar egészségügyből 6 hónapja
- Új vezető a Microsoft Magyarország élén 6 hónapja
- Magyar Péter: a kormány helyenként 30 százalékos fizetésemelést adott saját magának 7 hónapja
A tudás törvényei: a megértés kulcsa