kapubanner for mobile

Elkezdődött az utalás: pénzükhöz jutottak a tűzoltók

Eddig huszonkét tűzoltóságnak utalták át a tűzoltók túlmunkadíjának kifizetését fedező összeget, összesen több mint 1,3 milliárd forintot –- közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szerdán az MTI-vel.

A pénz beérkezése után a tűzoltóságok haladéktalanul megkezdik az állomány érintett tagjainak kifizetését. Ezután elszámolnak az OKF-nek - olvasható az MTI-hez eljuttatott közleményben.

Emlékeztettek, hogy a kormány előirányzati átcsoportosítással fedezetet biztosított a hivatásos tűzoltóságokon dolgozók túlmunkájának kifizetésére. A kormányhatározatban rögzített forrás augusztus elsején érkezett meg az OKF számlájára.

Mint írták, augusztus 24-ig összesen negyven hivatásos önkormányzati tűzoltóság küldte meg OKF-nek a túlmunkadíjak kifizetéséről szóló támogatási szerződését, valamint annak mellékleteit. A megküldött támogatási szerződések közül huszonhetet már elfogadtak és aláírtak, azok nyomán már megkezdődtek az utalások is. Egyes támogatási szerződéseket a benyújtónak javítania, illetve kiegészítenie kell, ezeket utána lehet elfogadni - olvasható a sajtóanyagban.

Közölték, a héten a pécsi, a hódmezővásárhelyi, a szegedi, a debreceni, a komáromi, a szentendrei, a siófoki, a barcsi, a kaposvári, a nagyatádi és a marcali tűzoltóságoknak utalták át a pénzt. Az OKF korábban már másik tizenegy tűzoltóságnak átutalta a pénzt.

A Legfelsőbb Bíróság 2009-ben kimondta: a tűzoltók jogosan követelik a Magyarország uniós tagságával megváltozott, a korábbi 54 és az azt követő 48 óra szolgálati idő közötti különbözetre járó túlóradíjat, amelyet a késlekedő jogharmonizáció miatt 2004 májusa és 2007. december vége között nem fizettek ki nekik.
  • 2026.10.06Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.07Jobverse Állásbörze A JOBVERSE a hazai munkaerőpiac egyik meghatározó platformjává nőtte ki magát Légy részese annak az élménynek, ami új szintre emeli a toborzást!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek