Elsöprő siker a BME állásbörzéjén
Tegnap zárta be kapuit a Budapesti Műszaki Egyetem állásbörzéje. Soha nem látott kereslet és megannyi nagy cég volt jelen az immáron 13. állásbörze helyszínén. Az állást kínálók sorait a Lufthansa és a Coca-Cola is erősítette, de ennél is nagyobb siker, hogy közel 5500 résztvevőnél is több látogatója volt a rendezvénynek.
A HR Portal-nak adott szervezői információk szerint több mint 5500 résztvevője volt a tegnap befejeződött BME állásbörzének. A hihetetlen kereslet mellett érdekességnek számított, hogy a rendezvénynek már nem csupán a végzős hallgatók és friss-diplomások voltak látogatói, de szép számmal akadtak pálya-változtatás előtt álló középkorúak is, illetve olyanok, akik nincsenek megelégedve jelenlegi pozíciójukkal.
Egy az állásbörzén résztvevő neves internetes állásközvetítő cég menedzsere szerint a látogatói kör igen széles skálán mozgott, de legtöbb esetben az okozta a problémát, hogy az álláskeresők tájékozatlanok, felkészületlenek voltak. A menedzser beszámolója szerint a frissdiplomások túlnyomó részt nincsenek tisztában az álláskeresés folyamatával és nem rendelkeznek a mindennapi életben használható tudással sem. "Nagy hiba, hogy a diplomások legtöbbje nem tudja, hogyan éljen a megszerzett végzettségével, karriertervezési ismeretekkel és szakmai jártassággal pedig nagyon kevesen rendelkeznek." - nyilatkozta lapunknak.
A Burány Sándor, Csillag István, Kovács Kálmán és Magyar Bálint fővédnökségével megrendezett állásbörze mindazonáltal rendkívüli sikerrel zárult, hiszen soha nem látott állásmennyiséget vonultatott fel és még annál is több munkavállalónak nyújtott szakmai segítséget és elsősorban használható szakmai kapcsolatokat.
Garai Katalin

- 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!
Részletek
Jegyek
- 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.
Részletek
Jegyek
- 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon