Milliós fizetési ajánlattal is találkoztunk ezen a most futó állásbörzén: fotógaléria
Még ma is tart a HVG Állásbörze a budai MOM Sportközpontban. Közel 100 munkaadó várja az álláskeresőket. Kint jártunk az első napon és fotóztunk. A Lidl standjánál 1,5 millió forintos fizetéssel kecsegtető munkakört találtunk.
Szerdán kezdődött és csütörtök 17 óráig tart a HVG Állásbörze, amelyen a legtöbb állásajánlat közgazdász végzettségűeknek (pénzügy, számvitel, logisztika), mérnököknek, informatikusoknak, az idegen nyelveket jól beszélőknek szól. Pályakezdőket és több éves szakmai tapasztalattal rendelkezőket egyaránt keresnek a munkaadók. Az állásbörzére új helyszínen, a MOM Park bevásárlóközponttal szemközti MOM Sportközpontban kerül sor. Online még pénteken is elérhetőek a munkaadók chaten. Ezt láttuk az első napon.

Szeretnél Finnországban dolgozni? Eljött az állami ügynökség is. Egyebek mellett azzal hirdetik magukat, hogy Finnország a világ legboldogabb országa, és itt lehet a legjobban fejleszteni a képességeidet

Siklósi Gergely (balra) olimpiai bajnok vívó inspiráló sztoriját osztotta meg a MOL standjánál. Elárulta, hogy a civil életben jobban izgul egy-egy megmérettetés előtt, mint a páston. Beavatott abba is, hogyan csökkenti a stresszt egy-egy asszó előtt, ami állásinterjú előtt is jó tanács lehet

Még számolták Trump és Harris szavazatait, amikor az USA budapesti nagykövetsége már toborzott 16 osztályára. A juttatások között 13. havi fizetés és fizetett szabadnap az amerikai nemzeti ünnepeken

Nagyszerű kezdeményezés: angol és német nyelvű állásinterjúra felkészítés helyben, ingyenesen a Berlitz Nyelviskolától

Lassan már 10 ezren dolgozak náluk, és folyamatosan toboroz a Lidl. Egyebek mellett négy régióba lehet pályázni területi értékesítési vezetőnek. Három év után bruttó 1,57 millió forint kereshető

"Buszszerű" standdal keresi a BKV a jövő buszvezetőit, mérnökeit

Néhány méterre a konkurencia Ausztriából. A bécsi "BKV" Budapesten vadássza technikusait, sofőrjeit a járművek karbantartásához, vezetéséhez

Motorral csábít a Budapesti Rendőr-főkapitányság

Szerencsekerék nyereményjátékkal készült a dm drogérialánc

Fegyelmezett férfisor állt az Alkotmányvédelmi Hivatal standja előtt

Hatalmas gyárat épít Szegeden, csúcsokat dönt elektromosautó-eladásban. A BYD az állásbörzén szerény standdal jelent meg, érdeklődőből azonban nem volt hiány

Hiába nehéz helyzetben az autóipar, a Bosch kint van

A tűzoltó a fotón csak baba, igazi kollégákat vár a Katasztrófavédelem Pest vármegye 9 parancsnokságára Érdtől Ceglédig. A kiképzés alatt 250 000 forint támogatás ingyenes étkezéssel és szállással.

Nem árt egy kis smink állásinterjú előtt

Monorra keres irodai dolgozókat is az elektromos autókba akkumulátor-elemeket gyártó dél-koreai cég. A Shinheung Sec dél-koreai kulturális kisokost is összeállított, csapatuk pedig nemzetközi: magyarok és koreaiak mellett ukránok, mongolok, vietnámiak is dolgoznak náluk
Fotók: Karácsony Zoltán
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek


Nehezen fellelhető szakemberek vagy vezetők toborzásával, fejvadászattal és személyzeti kérdésekkel kapcsolatban válaszoló szakértőnk:
Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?