Elszálltak a különóra árak
Ma már akár 12 ezer forintot is elkér egy 45-60 perces óráért egy népszerű magántanár.
A magyar szülők jelentős része járatja valamilyen különórára a gyermekét, legyen az edzés, nyelvóra, korrepetálás, vagy programozóiskola. Ám mivel minden drágul, ez alól az óradíjak sem kivételek: ma már akár 12 ezer forintot is elkér egy népszerű magántanár – ez derül ki a Pénzcentrum augusztusban végzett Iskolakezdési felméréséből, melyet 5,5 ezer olvasójuk töltött ki.
Az óradíjak átlagosan 5-6000 forint körül vannak, ennek időtartama változó, 45-60 perces órákért kérnek ilyen összeget. 20-30-% az átlagos emelkedés, de a 40-50 %-nyi emelés sem ritka. A Tanárbázis.hu vezetője szerint több tanáruk is van, akik akár 8,10 vagy 12 ezer forintos óradíjért tanítanak.
A Pénzcentrum kérdőívét kitöltő 5,5 ezer szülő legtöbbje 5 és 10 ezer forint közötti összeget szán különórára havonta gyermekenként, 13 százalékuk például 30 ezer forintnál is többet. Ez persze nagyban függ attól, hogy összesen hány gyerekről kell gondoskodni a családban. A legmagasabb iskolai végzettséggel rendelkezők közel 30 százaléka 30 ezer forintnál többet.
Egyértelműen továbbra is Budapest vezet, ami a legdrágább óradíjakat illeti. Ezen belül is az angol, matematika, és ezt követi a német, spanyol, magyar nyelv és irodalom, illetve az általános korrepetálás tárgyak.
- 2025.10.01HVG Állásbörze 2025 Toborozz országosan 3 nap alatt - online, foglalj virtuális standot!
Részletek
Jegyek
- 2025.10.07Óbudai Egyetem Állásbörze Jöjjön el, legyen kiállító! Kerüljön közvetlen kapcsolatba tehetséges, frissen diplomázó vagy végzős hallgatókkal, akik készen állnak a szakmai pályafutásuk elindítására. Akik naprakészen ismerik a legújabb technológiákat, elméleteket és iparági trendeket.
Részletek
Jegyek
- 2025.10.14Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között. Rendezvényről rendezvényre több újítással, színesebb programokkal, felméréssel és számos csatornával is találkozhatnak az érdeklődők.
Részletek
Jegyek
- 2025.10.21Pannon Állásbörze 2025. A Pannon Állásbörze – ahol a jövő szakemberei és a legjobb munkaadók találkoznak
Részletek
Jegyek
Július 5-től változik az alkalmazottjukat be nem jelentők és a hiánypótlási felhívást semmibe vevő cégekre vonatkozó néhány adószabály -... Teljes cikk
A K&H fenntarthatósági index legfrissebb adatai szerint a vállalatvezetők hozzáállása a fenntarthatósághoz jelentősen javult, a legnagyobb... Teljes cikk
Egy friss országos kutatásból az kiderül, hogy a magyarok mennyire szeretik a rendőröket, értékelik a HR-eseket, és kinek a fizetését tartják túl... Teljes cikk
- Balatoni Katalin: a pedagógusok digitális mentorok, lelki támaszok, kreatív alkotók 3 hete
- Felmérés: Romániában a felnőtt lakosság több mint harmada funkcionális analfabéta 1 hónapja
- Így nézhet ki a 2025/2026-os tanév szakképzési tanév rendje 1 hónapja
- Kihirdették a 2025/2026-os tanév rendjét 1 hónapja
- A 3-22 éves népességből iskolarendszerű képzésben részt vevők aránya - grafikon 2 hónapja
- Újraírják az MI-stratégiát – már óvodától tanítani kell a mesterséges intelligenciát 2 hónapja
- Miért nincs MI-t érintő oktatási stratégia és jó ötlet-e leépíteni a bölcsészképzést? 2 hónapja
- 75 ember indult el úgy reggel munkába, hogy már soha nem tért haza 2 hónapja
- Jövő héten indul az érettségi 3 hónapja
- A felsőfokú végzettségűek aránya a 25–34 éves korú népességen belül - grafikon 3 hónapja
- Minden második tanár 50 éves vagy idősebb 3 hónapja