Eltörölnék a tandíjat Ausztriában

Egy közös egyetem-csomagról egyezett meg a SPÖ (Osztrák Szocialista Párt), az FPÖ (Osztrák Szabadságpárt) és a Zöld párt, amellyel gyakorlatilag eltörölnék a tandíjat a felsőoktatásban - adta hírül a Fidesz.hu.

Az előterjesztett csomag szerint az ausztriai hallgatóknak, valamint az uniós országok állampolgárainak egyáltalán nem kellene tandíjat fizetniük a felsőoktatásban, a nem uniós országok hallgatóinak pedig az eddigi 726 euró helyett 363, 36 euróval kellene félévente hozzájárulniuk tanulmányaikhoz. Akik túllépik az előírt szemeszterek számát, a javaslat szerint szintén 363, 36 eurót lennének kötelesek fizetni. Eltörölnék azonban a belépési korlátokat az EU polgárok előtt, valamint finanszíroznák az egyetemi foglalkoztatottak kollektív szerződését - foglalta össze az előterjesztés főbb pontjait a Der Standard.

A pártok vezetői megerősítették, hogy megegyezés született a felsorolt pontokban, a Zöld párt szóvivője 90 százalék esélyt lát a csomag megvalósulására, az FPÖ szóvivője pedig hozzátette, a fent említett pontok tárgyalhatósága csak az áfa-csökkentés előterjesztésével elképzelhető. Mint mondta, "a megegyezésre egy nagyobb csomagban kell tekinteni."

Edupress.hu / Fidesz.hu
  • 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Milyen szempontokat kell figyelembe venni egyetemválasztásnál?

Magyarországon közel 330 ezer hallgató (KSH) tanul felsőoktatásban, és a friss diplomások mintegy 90%-a (Education and Training Monitor 2025) rövid... Teljes cikk

Hamarosan kezdődik az Educatio oktatási szakkiállítás

Január 8-10. között újra megnyitja kapuit az Educatio oktatási szakkiállítás Budapesten, a Hungexpón - hívta fel a figyelmet a Kulturális és... Teljes cikk

Ez mentheti meg a bajba jutott hallgatókat az egyetemeken

A hallgatói lemorzsolódást csökkentő programot indít a kormány a felsőoktatásban - közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium... Teljes cikk