kapubanner for mobile

Emelkedik a pedagógusok bére, de csak jövőre

Legkorábban a 2011/12-es tanévben lesz mód a pedagógusok fizetésének emelésére - közölte Gloviczki Zoltán, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium helyettes államtitkára a Magyar Hírlappal.

A napilap hétfői számában megjelent cikk felidézi, hogy korábban Hoffmann Rózsa államtitkár első körben "gesztusértékű", majd látványosabb béremelésről beszélt.

Gloviczki Zoltán a Magyar Hírlapnak elmondta azt is, hogy a tanári pálya vonzóbbá tételén és az új közoktatási törvény létrehozásán dolgoznak. "Elképzeléseink szerint a tanárképzést kivennénk a bolognai rendszerből, hiszen a szakma teljes mértékben egyetért abban, hogy ezen a területen nem tett jót a többciklusú oktatás. Kiemelt ösztöndíjak bevezetésével szeretnénk vonzóbbá tenni a szakmát, végső soron pedig elitképzéssé kívánjuk tenni" - közölte.

  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ezt sokan félreértik a Otthon Starttal kapcsolatban

Sokan félreértik az Otthon Start hitel egyik kulcsfontosságú feltételét, ami bizonytalanságot okozhat a leendő igénylők körében. Teljes cikk

NAV: már ennyien véglegesítették az szja-tervezetüket

Az szja-bevallási határidő 2025. május 20-a, de akinek visszajár adó, annak érdemes minél előbb elfogadni a tervezetét vagy kiegészítve beküldeni... Teljes cikk

Szakértő: Ezért kerülhetnek nehéz helyzetbe a nyugdíjasok a választás után

Dr. Farkas András szerint a választások után egy új nyugdíjemelési eljárás bevezetése jelenthet megoldást a nyugdíjasok helyzetére. Teljes cikk