kapubanner for mobile

Emelnék a nyugdíjkorhatárt Kínában

A nyugdíjkorhatár felemelését fontolgatja a kínai vezetés, amit a várható élettartam növekedése, az elöregedő társadalom indokol - írja a csütörtöki Shanghai Daily napilap.

Az újság értesülései szerint egyelőre nincs konkrét döntés az ügyben. A lap az emberi erőforrás és közbiztonsági minisztérium egyik szóvivőjét idézi, aki úgy fogalmazott: a kérdésről a minisztériumon belül is megoszlanak a vélemények. Egyesek szerint a nyugdíjkorhatár kitolása a munkaerőpiac hatékonyságán javítana, s a nyugdíjalapok egyensúlyát segítené, míg mások szerint a változások a más korosztályú munkát keresők lehetőségeit szűkítenék.

Jelenleg a férfiak többnyire 60, a nők 50 éves korukban vonulnak nyugdíjba Kínában. Az elöregedő társadalom, vagyis a munkakorú népesség arányának csökkenése és az idős korosztály arányának növekedése ugyanakkor egyre nagyobb terhet ró a társadalomra, a szakértők arra figyelmeztetnek: a rendszernek reformra van szüksége, hosszú távon fenntarthatatlan.

A Hszinhua hírügynökségnek szerdán nyilatkozó Cseng Cseng-kung (Zheng Chenggong), a Kínai Népi Egyetem professzora úgy fogalmazott: a várható élettartam növekedése miatt a nyugdíjkorhatár fokozatos felemelése szükséges lépés. A kormánynak egy előremutató reform kidolgozásánál a dolgozók és munkanélküliek, valamint a dolgozók és nyugdíjasok közti egyensúlyt kell fenntartania - fogalmazott a professzor, aki szerint a nyugdíjkorhatárt az évtized közepéig nőknek és férfiaknak egyaránt 65 évre kellene kitolni.


  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!info button Részletek ticket button Jegyek