kapubanner for mobile

Ennyi eva folyt be tavaly a költségvetésbe

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A költségvetésbe tavaly 146,5 milliárd forintot fizettek be az egyszerűsített vállalkozói adókörbe (eva) tartozó vállalkozások, ami a módosított előirányzat 65 százaléka, és 15 százalékkal, közel 26 milliárddal kevesebb a 2011. évinél - áll a Nemzetgazdasági Minisztérium által közölt 2012. évi államháztartási adatokat ismertető részletes pénzforgalmi mérlegben.

A parlament által 2012-re elfogadott eva-bevételi előirányzat 203,5 milliárd forint volt, ezt később a módosítás nyomán 225 milliárdra emelték. Az eva-kulcs tavaly a korábbi 30 helyett 37 százalékra emelkedett, és az eva választhatóságának összeghatára 25 millióról 30 millió forintra nőtt. Ennek nyomán a korábbi 96 ezerről 76 ezerre apadt az eva-körbe tartozó egyéni és társas vállalkozások száma.

A tervezet szerint 2013-ban a tavalyinál alacsonyabb, 123 milliárd forint evabevételt vár a költségvetés, a csökkenés abból adódik, hogy a tárca várakozásai szerint a 6 millió forint alatti éves bevétellel rendelkező evás vállalkozók túlnyomó többsége az idén a kisadózók tételes adóját fogja választani - jelentette ki Banai Péter Benő, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) helyettes államtitkára még tavaly szeptemberben.

A bevételek csökkenése így együtt jár a kisadózók tételes adójából (kata) származó bevételek emelkedésével - tette hozzá a helyettes államtitkár.

  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek